Egy éves kormányzása alatt a Fidesz minden eddiginél rosszabb helyzetbe hozta a magyar egészségügyet, vélekedett az ATV Start című műsorában az MSZP szakpolitikusa.

Havas Szófia szerint a kormánynak lett volna ideje az egészségügy rendbetételére, ehelyett az orvosok menekülnek az országból, az elvándorlást pedig tovább fokozza, hogy a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása mintegy 20%-os bércsökkenést jelent az amúgy is alacsony jövedelmű egészségügyi dolgozók számára.

Ami a tervezett kórházbezárásokat illeti, Havas szerint a jelenlegi infrastrukturális feltételek mellett elképzelhetetlen, hogy úgy zárjanak be intézményeket, hogy közben az ellátás színvonala ne romoljon. Persze a VIP-ellátást azért meghagyják, sőt, számos más kormánytisztviselőre is kiterjesztik – jegyezte meg.

Az pedig közgazdasági nonszensz az MSZP-s szakpolitikus szerint, hogy a kormány az egészségügyi ingatlanok eladásából származó bevételből finanszírozná az egészségügyi dolgozók béremelését. Egy egyszeri ingatlaneladásból ugyanis a hosszútávú bérfejlesztést nem lehet megoldani, hiszen az ehhez szükséges forrásnak folyamatosan rendelkezésre kell állnia – magyarázta Havas, aki szerint a megoldást az elvonások megszüntetése, illetve a hiányzó források pótlása jelentené, valamint újfent szükség lehet a magántőke bevonására is, illetve olyan konstrukció kidolgozására, amely a gazdaságos működést teszi lehetővé.