Senkit sem lehet olyan cselekményért elmarasztalni, ami a cselekmény elkövetésekor nem volt bűncselekmény, jelentette ki Bárándy Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az alkotmányügyi bizottság MSZP-s Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő azon kijelentésére reagált, miszerint a Fidesz jogi felelősségre vonást szeretne az államadósságot gyarapító szocialista miniszterelnökök esteében. Bárándy szerint tényleg nem lehet visszamenőleges hatállyal nem lehet ilyen jogszabályokat alkotni, mert ez a gyakorlat rombolná a jogállamot.

A szocialista honatya szerint ez olyan, mintha azt mondanák, hogy eddig 3 millió forint kellett ahhoz, hogy valaki kft.-t alapítson, de egy év múlva már 5 millió kell ehhez, így a korábban alapított kft.-k tulajdonosait felelősségre vonják csalásért. A politikus szerint, ha alkotnak is jogszabályt, akkor az csak a hatályba lépése utáni időszakra vonatkozhat, tehát Orbán Viktort és Matolcsy Györgyöt már felelősségre lehet majd vonni.

Deutsch Tamás obszcén megnyilvánulásával kapcsolatban azt mondta a képviselő: ha a stílust leszámítjuk, tartalmát tekintve Szijjártó Péter is így reagált az amerikai bírálatokra. (Emlékeztetőül: a Fidesz EP-képviselője azt feszegette twitteres bejegyzésében, hogy ki a f** az, a Thomas Melia, az amerikai külügyi államtitkár helyettese, hogy bírálni meri Magyarországot.) Bárándy Gergely szerint lassan az egész világgal szemben állunk, de a Fidesz úgy érzi, csak ők tudják az igazságot.   

atv.hu