Beteg elméjű és valószínűleg magányos elkövetőről van szó, aki ideológiát, politikai irányzatot választott magának, hogy igazolja beteg személyiségműködését, így jellemezte Végh József kriminálpszichológus a norvégiai kettős merénylet elkövetőjét.

Végh szerint amíg az egészséges emberben „ölés-gátlás” működik, addig ez az elkövetőből hiányzik, mivel tettét jogosnak, igazságosnak tartja. Ennek megfelelően a mészárlást küldetésének tekintette, és bár pontosan tudja, hogy el fogják ítélni, ideológiai alapon felmentést ad magának, vélekedett a szakember.

Végh szerint egyébként a norvég tömeggyilkos lelki sérülésének okai Breivik gyerekkorában keresendők, 4 éves korig alakul ki ugyanis az az érzelmi gondolkodás, amely alapján leképezzük magunk számára a világhoz, az emberekhez és saját magunkhoz való viszonyunkat. Ha ez az érzelmi gondolkodás valamilyen mértékben sérül, magyarázta Végh, akkor ez egész életünket végig kíséri, egyeseket sérültként, mások pedig tudnak alkalmazkodni. Breivik bizonyára nem tudott, hiányzott belőle a különféle emberi csoportokba való beilleszkedés képessége.

Nem őrült, hanem fanatikus?

Vég Józseffel ellentétben Bilkei Pál nem beteg elméjűnek, hanem fanatikusnak tartja Anders Behring Breiviket. A kriminálpszichológus az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, a fanatizmust igazolja, hogy tudatosan vásárolt eszközöket a robbantáshoz és tudatosan készült a tömeggyilkosságra. Hiszen, magyarázta Bilkei, egy átlagember igazodik a társadalmi normákhoz, a fanatikus viszont csak a kitűzött céljainak él, Breivik pedig komolyan hitte, hogy megválthatja a világot és Norvégiát.

A szakember attól tart, hogy Breiviknek követői is akadnak, mivel most megmutatta, hogy egyedül is képes végrehajtani ilyen dolgokat. A kriminálpszichológus abban bízik, hogy az interneten fel lehet figyelni az eseteleges potenciális követőkre.

A 76 halálos áldozattal járó kettős merénylet elkövetőjét Norvégiában - a hatályos törvények értelmében - maximum 21 évig tarthatnák rács mögött. Sokan azonban a halálbüntetés visszaállítását emlegetik, vagy legalább azt szeretnék, ha Anders Behring Breivik egész hátralévő életét börtönben töltené. A férfit emberiség elleni bűntettel is megvádolhatják.

atv.hu