Ha valóban a benzinárak miatt akar tüntetni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), akkor más helyszínt kellene keresniük, mondta az ATV Start című műsorában Óbuda polgármestere annak kapcsán, hogy a vármegyések az üzemanyagok drágulására hivatkozva még januárban demonstrációt jelentettek be a Sziget Fesztivál időpontjára és helyszínére.

Bús Balázs szerint a demonstrálók célja sokkal inkább a provokáció, illetve a fesztivál ellehetetlenítése. A polgármester szerint ezért a rendőrségnek felül kellene vizsgálnia korábbi döntését és meg kellene tiltania a demonstrációt, az ugyanis szerinte egyértelműen a rendezvény megzavarására irányul.

Bús Balázs szerint egyébként sem lenne szabad megengedni, hogy állami ünnepséget, vagy más kulturális rendezvényeket ilyen indokokkal meg lehessen zavarni, ezért meg kell nézni, milyen jogszabály-módosítások szükségesek, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő.

A polgármester úgy véli, a Sziget Fesztivál a fővárosnak és az országnak is egy igen komoly imidzst ad, ezért ha a demonstrációra bármilyen módon sor kerülne, az ártana a Szigetnek és így az országnak is.

atv.hu