"Csütörtök délelőtt 11 órakor még 44 településen volt ellátatlan fogyasztó, s három helyen - Kiskunfélegyházán, Ópusztaszeren, Nagykőrösön - száznál is több ügyfelet érintett az áramkimaradás" – közölte az MTI-vel Tóth József, az EDF Démász Partner Kft. ügyvezetője csütörtökön.
    
Az ország középső részén szerda reggel a vihar miatt kidőlt fák jelentősen megrongálták a társaság villamosenergia-hálózatát. Az időjárás 85 településen összesen 70 ezer fogyasztónál okozott áramkimaradást. Az intenzív vihar okozta károk helyreállítása szerdán egész nap és egész éjszaka tartott.
    
A" hálózatban keletkezett hibák felderítésében részt vettek a tűzoltóság, a katasztrófavédelem szakemberei, valamint az áramkimaradás által tartósan érintett települések polgármesterei, lakosai. Az üzemzavarok elhárításába a cég valamennyi szakembere és sok külső vállalkozó is bekapcsolódott. Az energetikai társaság több helyen saját és kölcsönzött aggregátorok segítségével biztosítja az áramszolgáltatást "– tudatta az ügyvezető igazgató.


MTI