Csütörtök napközben jobbára erősen felhős lesz az ég, de keleten, északkeleten, valamint délután délnyugaton hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Főként a Dunántúlon több helyen valószínű eső, zápor, keleten, északkeleten délután alakulhat ki helyenként záporeső, zivatar. Élénk, gyakran erős lökések kísérhetik a Dunántúlon a nyugati, északnyugati, a Dunától keletre a nyugati, délnyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 22°C között, délnyugaton és északkeleten, keleten 25°C körül alakul.

Péntek hajnalban északkeleten erősen, máshol változóan, illetve gyengén felhős lesz az ég. Északkeleten előfordulhat kisebb eső, zápor. Főként keleten, északkeleten időnként megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél, a minimumok 11 és 16°C között várhatók. Napközben több-kevesebb napsütés mellett többször erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, délnyugaton több helyen, máshol elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az ország északkeleti felében időnként megélénkül a nyugati szél, a csúcshőmérséklet 22 és 27°C között várható.

A hét végén egy sekély ciklon határozza meg időjárásunkat, mely többfelé okoz majd záport, zivatart, de a hőmérsékletben visszaesést nem okoz.
A Balatonnál csütörtökön többnyire erősen felhős idő várható, délutántól azonban kisüthet a nap. A nap második felében már kevésbé számíthatunk esőre, záporesőre. Gyakran megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet délután 20-22°C körül várható. A Balaton vize Siófoknál még 24°C-os, a Velencei-tó 25°C-os.

idokep.hu