A Belügyminisztérium nem rendel vissza szolgálati nyugdíjasokat, csak megteremti számukra a lehetőséget, hogyha szellemileg és fizikailag alkalmasak, akkor újra aktív rendőrök lehessenek, ha pedig tudásuk vagy egészségük megkopott, akkor a közfoglalkoztatási program logisztikai szervezésében és irányításában alkalmazná őket a tárca. „Hangsúlyozni szeretném: ők nem munkafelügyelők, hanem egyfajta művezetők lesznek, akik persze felügyelik is a munkavégzést, de ennél fontosabb feladatuk a munka megszervezése, irányítása, koordinálása”, mondta a Népszabadságnak adott interjújában Pintér Sándor.
A belügyminiszter azt ígérte, hogy senkit nem fogunk erőszakkal közmunkára kényszeríteni. Katonás rendhez szokott rendőröket pedig csak azért vonnak be nagyobb arányban, mert viszonylag rövid idő alatt kell beindítani a programot. Amelynek végrehajtása során a Belügyminisztérium 580-590 ezer regisztrált munkanélküli álláskereső közül válogathat, illetve ezt fejeli meg azok köre, akiknek nincs munkájuk, de nem is keresik a munkalehetőséget, mert szociális juttatásokból megélnek, mondta a Népszabadságnak Pintér.
A belügyminiszter szerint mindenesetre nem építenek bádogvárosokat a távoli vidékekre vezényelt közmunkásoknak, de konténerekből, vagy más, könnyűszerkezetes megoldásokkal kulturált ideiglenes szálláshelyeket kialakítanak, mert semmi értelme, hogy valaki nyolc óra munka mellett valaki sok órát utazzon. „Még vizsgáljuk, milyen feltételekkel és mennyi ideig várható el valakitől, hogy ilyen szálláson tartózkodjon”, mondta Pintér.
nol.hu

