A Démász tájékoztatása szerint az erős szél következtében fák dőltek villanyoszlopokra, vezetékek szakadtak el, villanyoszlopok dőltek ki. A vihar Nagykőrösön egy teljes alállomás kiesését okozta, és a 120 kilovoltos hálózatban is hibák keletkeztek. Kezdetben az áramkimaradások mintegy 70 ezer ügyfelet érintettek, kora délután 31 ezer háztartásban nem volt még áram.
Baján, Szabadszálláson, Kiskőrösön, Kecskeméten, Cegléden és Nagykőrösön nagy erőkkel – összesen 112 szerelőcsapattal - folyik a hibák felderítése és kijavítása. A cég több helyen aggregátorok segítségével biztosítja a villamos energiát – áll a közleményben.
Néhány településen - például Verpeléten vagy Kisnánán - szinte nincs olyan ház, amely ne károsodott volna a vihar következtében. Kisnánán egyes épületeknek a fél tetőzetét elvitte a viharos szél. Személyi sérülés sehol nem történt - közölte Mérai Péter, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság médiareferense.
Több településen nincs áram, mert a szél leszaggatta az elektromos vezetékeket. A katasztrófavédelem az áramszolgáltatóval összehangolva végzi a mentést.

MTI