Harangozó Tamás a meglehetősen bonyolult megfogalmazást az ATV Start című műsorában azzal indokolta, hogy egy „jogilag 100 százalékban megkonstruált” szövegre van szükség annak érdekében, hogy a kérdésbe az Országos Választási Bizottság és adott esetben az Alkotmánybíróság se tudjon belekötni. A kampányban mindenesetre elmagyarázzák majd az embereknek, hogy a kérdés arról szól, hogy ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvényesen megszerzett jogokat elvenni – mondta a szocialista képviselő. Hozzátette, ez nem csak a társadalomban, hanem a gazdaságban is óriási problémát jelent.
A rendvédelmi dolgozók korengedményes nyugdíját illetően az MSZP képviselője kiemelte, nem magyar sajátosságról van szó, ráadásul a szabályozás jelenleg is szigorúnak mondható, mert más államokban többnyire 15-20 év szolgálati idő után mehetnek nyugdíjba a rendvédelmi dolgozók. A részletszabályok módosítására persze nyitottak a szocialisták, arra viszont már nem, hogy bűnösnek kiáltsák ki a rendvédelmi dolgozókat és teljes egészében eltöröljék a korengedményes nyugdíjat. Harangozó szerint például 25-ről 30 évre lehetne emelni azt a szolgálati időt, ami után nyugdíjba vonulhatnak a fegyveresek.
A rendvédelmisek viszont olyan fizikai és szellemi terheléssel járó munkát végeznek, ami miatt meg kell adni nekik ezt a lehetőséget, ez a kedvezmény egyébként Európában mindenütt létezik – érvelt a szocialista képviselő hozzátéve, hogy egyetlen állampolgárnak sem érdeke, hogy fizikailag, vagy szellemileg sérült emberek rohangáljanak fegyverrel az országban.
atv.hu

