A kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos volt az első, akit a volt titkosszolgálati vezetők közül meghallgatott a bíróság. Az Index információi szerit Laborc Sándorral és Szilvásy Györggyel együtt részt vettek egy hackertámadás megszervezésében. Az index úgy tudja, hogy illegális támadásokat, adatlopásokat szerveztek a magyar kormányzat internetes gerinchálója, illetve több kormányzati hivatal informatikai rendszere ellen.

„Nem kémkedés az, ha mondjuk egy kormányzati intézményből kihozok információkat a saját épülésemre, legfeljebb adatlopás” – mondja az Információs Hivatal volt műveleti vezetője. Földi László szerint a napvilágot látott értesülések sem támasztják alá a kémkedést. A gyanút ezért pontosan meg kellene fogalmaznia az ügyészségnek, hogy kiderüljön: eltévesztették a gyanúsítást, vagy valóban kémkedésről van szó. Bár ilyen esetekben a bíróság nem szokott mérlegelni – tette hozzá. „Olyan nincsen, hogy befelé, mondjuk a kihallgató szobában mondjuk kémkedett, kifelé meg elengedem, mert nem biztos, hogy kémkedett, ez butaság – elnézést – a szakemberek részéről” – mondta el Földi.

Galambos Lajos ügyvédje az Egyenes Beszédben azt mondta, hogy a védencével szembeni gyanúsítás pedig teljesen megalapozatlan. „Elém tették a gyanúsításszövegét, azt 4-szer kellett elolvasnom, mert komolyan mondom nézegettem körbe-körbe, hogy nincs-e kandikamera, mert olyan hihetetlen volt számomra, először felvetődött bennem, hogy valaki esetleg tréfálkozik velem” – mondta Galambos.

Szilvásy György jogi képviselője tegnap egyenesen a titkosítás feloldását kezdeményezte. „Legalább azt a jegyzőkönyvet mentesítse a titkosítás alól, amelyben Szilvásy György részletes vallomása van, és a gyanúsítás is. Nekem ugyanis az a véleményem, hogy abban semmilyen államtitok nincs” – vélekedett Sebes Péter, Szilvásy György jogi képviselője.

Az ügyről a külföldi lapok, köztük több orosz újság is írnak. Földi László szerint mivel volt titkosszolgálati vezetőkről és az azt felügyelő miniszterről van szó, ezért az ügy nemzetközi figyelmet is kap. „Magyarország már nem úgy kell, hogy kezelje az ügyet, hogy ez egy belpolitikai-, vagy köztörvényes-, vagy kémügy, hanem úgy kell kezelnie, hogy nemzetközi együttműködésre kiható üggyé dagadt” – mondta el Földi.

A zavaros kép nincs jó hatással a más országok titkosszolgálataival való együttműködésre sem, amely könnyen lehet, hogy hátrányt fog szenvedni –tette hozzá az IH volt műveleti vezetője.