Egy úgynevezett fehér könyvbe gyűjtötték össze a legsúlyosabb örökölt problémák közé sorolt 50 tételt. Ezek között említik a főváros adósságállományát, amely 1040 milliárdra rúg, a városüzemeltetési cégek szerződéseivel, az uniós projektekkel és egyes  nagyberuházásokkal, illetve egyes intézményekkel kapcsolatos vagyoni és egyéb problémákat.

Nevekről, személyekről nem esik szó a jegyzékben, mert Tarlós István szerint a jelenlegi helyzetet akarják tisztázni és nem pereskedéseket, vádaskodásokat elindítani. Ezek ugyanis már korábban elindultak. A főpolgármester kiemelte, hogy problémából persze jóval több is akad.

A fővárosi MSZP fontosnak tartja, hogy elkészült a fehér könyv. Vállalják az elmúlt 15 évet, bár szerintük a felelősség nagy része – súlyánál fogva – a volt főpolgármestert, Demszky Gábort terheli. A jelentésből viszont a szocialistáknak úgy tűnik, mintha csak adósság maradt volna a fővárosban.

Ebben a ciklusban az utca-tér átnevezéseken és a zászlócserén kívül más érdemi lépés az MSZP szerint nem történt a fővárosban. A szocialisták azt ígérik: a ciklus végén ők is elkészítenek egy fehér könyvet, abban azonban Tarlós István eddigi teljesítménye alapján - szerintük - nem lesz sok értékelhető dolog.