Leginkább a választási rendszer átalakítása hozta lázba Hillary Clinton amerikai külügyminisztert, legalábbis a visszakérdezések ezt jelezték, mondták a tegnapi konzultációi civil résztvevői. A választási rendszer problematikáját egyébként Bajnai Gordon elemezte, a terület problémáiról pedig Hillary Clinton egy összefoglaló tanulmányt kért a jelenlevőktől. (Emlékeztetőül: az amerikai külügyminiszterrel a volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Alapítvány vezetője, továbbá Mészáros Antónia, a Minőségi Újságírásért Alapítvány elnöke, Molnár Péter, a Közép-Európai Egyetem médiakutatója, valamint Földes Ádám, a Transparency International és Réthy Kinga, a Nyílt Társadalom Intézet képviseletében beszélgetett. Egyébként az amerikai nagykövetség gyakran konzultál a civil szervezetekkel, például akkor, amikor a nemzetközi emberi jogi jelentését összeállítja.)

Hogy mennyi ideig tartott beszélgetés, arról szórnak a vélemények: a legrövidebb idő 30 perc, a leghosszabb 45. A rituálé szerint előbb az ellenzéki politikusok, majd a civilek ismertethették el pár perces időkeretben a számukra fontos területet, illetve Hillary Clinton arról beszélt leginkább, hogy mit mondott a sajtótájékoztatón. Abban minden forrásunk egyetértett, hogy a külügyminiszter a zárt ajtók mögött sem terjeszkedett túl azon, amit a nyilvánosságnak szánt. Hillary Clinton egyetlen témáról szólt elismerően, mégpedig a romastratégiáról. És ennek kapcsán többek között arra is kitért, hogy a politikai erőknek az emberek mindennapjairól kell beszélniük, érthető nyelven kell tolmácsolniuk az üzeneteket – például abban az esetben is, ha a Jobbikról van szó.

Egyes interpretációk szerint az amerikai külügyminiszter világossá tette, hogy a kormány a kétharmados többség birtokában gyakorlatilag mindent megtehet, mások viszont úgy emlékeznek, hogy mindössze arra szorítkozott Hillary Clinton, miszerint tudomásul kell venni, hogy a markáns kormányzásnak vannak következményei. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, hogy Bill Clinton nyolcévnyi regnálása, illetve George W. Bush kormányzása egyaránt alaposan megváltoztatta Amerikát.

atv.hu