A szakértő abban bízik, hogy az ügy tovább halad és végül ki fog derülni a teljes igazság. Egyébként nem véletlen, hogy a hatóság soha nem az élvonalbeli játékosokat találja meg, a legjobbakat ugyanis nem lehet megkörnyékezni – tette hozzá Szabados megjegyezve, hogy a bochumi ügyészség sem az elsőosztályú bajnokságok élvonalában vizsgálódik. A korrupcióra nyilván azok hajlanak leginkább, akik nem tudtak igazán sportszakmai sikereket elérni – mutatott rá a szakértő. Egyébként a maffia sem véletlenszerűen válogat – tette hozzá immár Szabó Miklós sportújságíró -, hanem a gyengébb jellemmel rendelkező játékosokat keresik. Például a szerencsejáték függőket, akiket – miután kellően eladósodtak – zsarolással kényszerítenek korrupcióra.

Korruptnak lenni egyébként üzleti szempontból sem érdemes – figyelmeztet a sportújságíró -, hiszen például az OTP nem valószínű hogy odaállna egy olyan bajnokság mellé, ahol több meccsről is kiderül, hogy bundáztak. Ami pedig a legveszélyesebb – fűzte hozzá -, hogy ha ezen túl egy játékos két méterrel mellélövi a tizenegyest, akkor talán soha nem mossa le magáról a gyanút, hogy esetleg bundázott, miközben tényleg csak hibázott egyet.

Szabados Gábor véleménye szerint a magyar labdarúgásban egy olyan megtisztulási folyamatnak kell elindulnia, ahol a közeg egyértelművé teszi, hogy nem tűri a korrupciót, a különféle ügyeskedéseket, demonstrálja, hogy törvényes utat akar járni és tiszta, átlátható állapotokat szeretne. A sportújságíró rámutatott, nem csak a sportfogadási csalásokról van szó, hanem minden olyan megoldásról, különféle törvénykerülésekről, amelyek a magyar futballt a kezdetek óta jellemzik és amelyek nem feltétlenül a játékosok szintjén történnek.

atv.hu