A Liga Szakszervezetek elnöke szerint a kormány gyakorlatilag megvonta a sztrájkjogot a munkavállalóktól, akik ezzel kiszorultak az utcára. Márpedig ez Gaskó szerint sokkal veszélyesebb terepe a tiltakozó akcióknak, mint például a munkahely, ahol minden szervezetten bonyolódott.

Gaskó elmondta, követeléseik elsősorban nem anyagi természetűek, hanem azt szeretnék elérni, hogy a kormány végre tárgyaljon a munkavállalók képviselőivel az őket érintő kérdésekről, például a munkatörvénykönyv átalakításáról. A kormány ugyanis eddig csak egyoldalúan konzultált a néppel, ez pedig nem helyettesíti, hanem sérti a társadalmi párbeszéd elvét – figyelmeztetett a szakszervezeti vezető hozzátéve, hogy előbb-utóbb nagy baj lesz abból, ha a hatalom így beszélget a társadalommal. Megjegyezte, míg az ENSZ munkaügyi szervezeténél 167 országban tripartid módon tárgyalnak és az EU-ban is egyre inkább törekednek a tripartid rendszer bevezetésére, addig a magyar kormány éppen ezt a rendszert szünteti meg.

Gaskó azt is elmondta, hogy miután a szakszervezetek benyújtották a sztrájk előtti egyeztetésről szóló indítványt, a kormány időben kijelölte ugyan a tárgyalódelegációt, ám a törvény által előírt kötelezettségének megfelelően nem kezdett tárgyalásba a kijelölést követően, hanem érthetetlen módon július 4-ére, vagyis a tegnapi útlezárások utáni időpontra  tűzte ki az egyeztető tárgyalást. Gaskó szerint a kormány ezzel törvénysértést követett el.
Pedig a szakszervezeti vezető szerint ha megállapodás születik a delegáció kijelölését követő hét nap alatt, akkor például vissza lehetett volna vonni a június 29-i tiltakozó akciókat.

Hozzátette, ha hétfőn sem születik megállapodás, akkor a társadalmi szervezetek természetesen folytatják az elmúlt egy év döntései által kiváltott tiltakozást.