A nyomozás eddigi adatai szerint hat meccset bundáztak meg, négyet sikerrel. Mérkőzésenként akár 23 millió forintot is kifizettek egy-egy bírónak, vagy játékosnak, hogy csaljon. A fogadásokon így aztán már biztosra mentek. Volt, hogy 100 millió forintot nyertek ezzel a módszerrel. A csalásokat egy távol-keleti bűnszervezet irányította, a magyarországi hálózat vezetője Kenesei Zoltán volt. Az ügyben több más európai ország is érintett lehet.

„Gyakran a mérkőzés közben történtek meg a fogadások, azonos összeget tettek meg, öt különböző, szintén ázsiai fogadóirodánál, hogy ne legyen kirívóan nagy összeg egy helyen, és általában dupla pénzt fogtak egy-egy mérkőzésen. 14’22 A nagyságrendet jól jellemzi, hogy forintra átszámítva 100 millió forintos nyereséget értek el egyetlen mérkőzés sikeres manipulálásával” – mondta el Fazekas Géza, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.

A házkutatásokkor a rendőrök több tárgyi bizonyítékot és százmillió forintnyi eurót is találtak. A nyomozók szerint az ügynek még egyáltalán nincs vége. Eddig hat mérkőzésről tudni, hogy megbundázták, de sokkal több is lehet még a rendőrök szerint. A bundabotrány egész Európát behálózta. Érintheti Németországot, Szlovéniát, Nagy-Britanniát és Finnországot is.