Szokta használni a youtubeot, a világ egyik legnagyobb videómegosztóját?

Szoktam, miért?

Rákeresett mostanában a Zugló szóra?

Igen: megdöbbentő mennyiségben adja ki a Virágzó Zuglóért videókat. És nem véletlenül, mert egy nagyon jó kezdeményezést tudtunk elindítani – egyébként én vagyok az ötletgazda. Javaslatomra pályázatot írtunk ki a lakóközösségeknek, ezek keretében a zuglói önkormányzat forrást biztosít a zuglóiak számára, hogy a környezetüket még szebbé, impozánsabbá, rendezettebbé, mondjuk úgy, polgáribbá tegyék.

És Zuglón belül mely területek élnek ezzel a lehetőséggel: csak a kertvárosok?

Dehogy. Az a meglepő, hogy a Mexikói úttól (ezek a klasszikus kertvárosi részek – a szerk.) egészen az Örs vezér térig (itt a Füredi úti lakótelep házai magasodnak – a szerk.) mindenhol élnek a lehetőséggel, társadalmi helyzettől függetlenül. Például a lakótelepi közösségek is nagyon aktívak.

Eddig hány pályázat érkezett?

Több mint háromszázat nyújtottak be az önkormányzathoz, és most a hátunk mögött a századik „virágkiültetési” akció zajlik a Várna utcában – éppen egynyári növényeket és cserjéket ültetnek a kertbarátok. Ez a program októberig tart.

Ön lakóközösségekről beszélt – ez azt jelenti, hogy csak társasházak pályázhatnak?

Nem, mindenki jelentkezhet, társasházak ugyanúgy, ahogy egy családi ház, utóbbinak persze, ha részt vesz a pályázaton ugyanúgy kötelező rendben tartani az utcai frontot, mint egy nagyobb háznak.

Mi a metódus: az önkormányzat a növényeket biztosítja, a lakóközösségek pedig a munkaerejüket adják?

Első lépésként jelentkeznek a pályázatra, ezt követően az önkormányzat ingyenes szaktanácsadást biztosít, és a növényeket is biztosíítja. A kiültetéseket pedig természetesen ellenőrzi az önkormányzat.

A virágosításnak egyfajta folytatása lenne a tervezett közterület-örökbefogadási akció?

Lényegében igen.

Én a Kalapács utcában lakom, szeretném a házam előtti területet a „nevemre venni”. Mi a teendő?

Kap egy jelképes okiratot, és gondozza a „birtokát”. De az örökbefogadás és a virágosítás kapcsán az is nagyon-nagyon fontos szempont, hogy az emberek ne csak befele éljenek. Egyrészt érezzék magukénak a házuk előtti közterületet: nekünk már az is nagyon sokat jelent, ha jeleznek, hogy a terület rendezetlen. Ha befut a jelzés, akkor – bár egy nagyon-nagy, 120 ezer lakosú kerületről van szó – nyomban küldjük a városüzemeltetési osztályt és a szakcéget, hogy rendezzék a helyzetet. És egyre inkább rend, tisztaság van és mind több és több a szépség. Másrészt ez egy remek alkalom arra is, hogy az emberek közösségeket teremtsenek, vagy formáljanak újjá: végre megismerhetik egymást a szomszédok, beszélgethetnek egymással. Hiszen a lakóközösségek tagjai igazából nagyon zártan zárkózottan élnek, mindenki dolgozik.

De meddig terjedhet a lokálpatriotizmus és a kerületfejlesztés: például – Zugló mintegy 9 milliárdos hiánya miatt – korábban a Zuglói Filharmonikusokat is be akarták szüntetni, aztán ön mégis életben tartotta a zenekart. Nem a költségvetés a legfontosabb?

Ha egy polgármester és egy testület támogatja a pozitív kezdeményezéseket, akkor azok megtérülnek – akár pénzügyi oldalról is. Hiszen ha tudnak egy kerületről, ha jó neve van, akkor a döntéshozók is másképp viszonyulnak hozzá, adott esetben a pályázatait is másképp ítélik meg. A Zuglói Filharmonikusok megszűntetéséről már döntött az előző vezetés, amikor én átvettem a kerülEtet. Én megdupláztam a támogatásukat, ezek után pedig elnyerte azt a címet, amire méltán lehet büszke: az országban egyedül viseli a Nemzet Ifjúsági Szimfonikus Zenekara címet, és most már – ennek is köszönhetően – nagyon sok meghívásnak tesz eleget, Magyarországon és külföldön egyaránt viszi Zugló nevét. De a megtérülésről hadd mondjak egy másik példát: az, hogy a „Virágzó Zugló” keretében kihozzuk az embereket az utcára, egyben a közbiztonságot is javítja, hisz a bűnözők is másképp állnak egy olyan területhez, ahol látják őket. Magyarán sokkal kevésbé merészkednek oda.

Elvileg térfigyelő kamerák is pásztázzák a közterületet. Mekkora sikerrel?

Átvettük a fővárostól a kamerarendszert, mert nem tudtuk fejleszteni, hiszen nem Zugló tulajdona volt. De így még az idén 20-50 kamerát szeretnénk felszereltetni azokon a neuralgikus pontokon: többek között a Városligetben, a lakótelepeken, és azokban a kertvárosi utcákban, amelyekbe épp csendességük okán mennek szívesebben a bűnözők. És persze kiemelt fontosságúak az óvodák és az iskolák, illetve a balesetek kiszűrése is kiemelt feladat. Természetesen nem csak a köz, hanem az emberek biztonsága is nagyon fontos, így a napokban adtunk át újraélesztő készülékeket – immár kilencet telepítettünk ki forgalmas csomópontokhoz Zuglóban. Így ha bármelyik helyi lakos, vagy az évente hatmillió átutazó közül bárki bajba jut, nagyobb eséllyel éli túl.

Ami a fejlesztéseket illeti: formálódnak a kormányzat oktatásüggyel, egészségüggyel és önkormányzatokkal kapcsolatos elképzelései. Így sok kerület kivárja a kabinet döntéseit. Zuglói is jegeli a fejlesztéseket, vagy építkezik tovább?

Mi aktívabb politikát kívánunk folytatni: egyrészt fejlesztjük az intézményeket, több közbeszerzési eljárásunk is folyik az oktatási intézmények – például a Jókai Mór Általános Iskola – felújítása kapcsán. Továbbá szóba került, hogy a főváros átveszi a Teleki Blanka Gimnáziumot, de Budapest csak feladatot venne át, így nem adjuk át a gimnáziumot, és pályázatok segítségével tesszük még vonzóbbá. Szerdán pedig arról tárgyalunk, hogy az államtól átvesszük a Csanádi Árpád sporttagozatos általános iskolát. Az az elvem, hogy iskolát nem szabad megszüntetni, inkább fejleszteni kell ezeket a nagymúltú intézményeket, és bizony Zugló nagy előnye, hogy nagyon sok a gyerek és még több lesz, úgyhogy nem iskolabezárásra, hanem iskolanyitásra lesz szükség.

Lassanként háromnegyed éve polgármester. Látja már 2014-et: visszamegy a nagypolitikában, vagy marad erős helyi politikus?

Egy kerület irányítása önmagában nagypolitika.  Sokan biztatnak, hogy maradjak, sokan várnak vissza az országos politikába, úgyhogy majd meglátjuk. Most ez a feladatom, sok a munka, több mint ötven intézmény működik itt, és nem csak kerületi, hanem országos is: elegendő csak a Szépművészeti Múzeumot említeni. A későbbiekben is úgy fogok dönteni, ahogy azt a zuglóiak és az ország érdeke megkívánja.