Nem lesz bérkommandó, ehelyett az adóhivatalba olvadó munkaügyi hivatal nézi meg vizsgálatai során, hogy betartották-e a cégek az ajánlást, sőt a hivatal munkatársai külön bejelentésre is kiszállnak majd. Pénzbüntetést a hatóság nem ró ki, mondta Rogán Antal a Blikknek. "A fukar vállalkozások büntetése az lesz, hogy két éven át nem indulhatnak állami és EU-s pályázatokon, közbeszerzésen, és búcsút inthetnek a fejlesztési pénzeknek. A kabinet a kisebb keresetű dolgozók védelmében hozza az intézkedést", nyilatkozta a fideszes politikus.
Emlékeztetőül: 2012-ben és 2013-ban az átalakuló adószabályok miatt nem csökkenhet a fizetés, ha havi bruttó 300 ezer forint alatt van. A kormány éppen ezért külön megállapítja, mennyivel kell majd megemelni ezeket a kereseteket. Rogán Antal a lapnak azt mondta, nem minden alkalmazott bérét kötelező növelni, elég csak kétharmaduknak. Így a dolgozókat a jövőben is lehet ösztönözni. Az pedig tévedés, hogy a vállalkozások nem tudják kitermelni a növekvő költséget, mert az idei adócsökkentés ennek többszörösét hagyja náluk. A politikus tapasztalatai szerint a cégek többnyire eleget tesznek majd a kormány kérésének.
MTI

