Újra önálló intézmény lehet a Szent Margit Kórház, amit a főváros visszaadna a központi költségvetésnek. A városháza előterjesztése szerint azért lehet erre szükség, mert az összevont János Kórház magas kapacitása már a működőképességet veszélyezteti. Tarlós István szerint pedig az önálló Margit Kórház stabil gazdálkodású, megfelelő üzemméretű intézmény lehet, ami egy egész régiót képes kiszolgálni. „Jó színvonalú korház, aminek a szolgáltatásait néhány éve áthelyezték egy lényegesen gyengébb János korházba, ezért államtitkár úrral, hogy ne tagintézményként vegye át az állam, hanem mint önálló kórházat”, indokolt a főpolgármester. A javaslatról jövő héten dönt a fővárosi közgyűlés.

Egy másik javaslat alapján az Operett Színháznál is az állam lehet a tulajdonsos. Kerényi Miklós Gábor az Operett Igazgató szerint egy 6-7 éve húzódó ügy végére tesz pontot a tulajdonosváltás. „Egyre inkább világos, hogy az operett valamennyire nemzeti műfaj. Ennek az anyagi és erkölcsi támogatása is biztosabb kézben van az államnál. A fővárosnak erre úgy tűnik erre nincs kerete”, magyarázta Kerényi Miklós Gábor, az Operett Színház igazgatója. Az Operett Színház mellett a NEFMI a Trafóval és Felvonulási térrel kapcsolatban is azt javasolta, hogy 2012 január elsejéig ingyen vigye az ingatlanok és az ingóságok ingyenes átadása. A tárcánál az intézmények államosítást kulturális életben betöltött szerepük megőrzésével és a stabilabb gazdasági háttér kialakításával indokolják.