Gyilkos ne nyilatkozzon pénzért – akár így is összefoglalható az a javaslat, amelyből hamarosan törvényjavaslat születhet. Az ötletgazda Vujity Tvrtko televíziós újságíró a nol.hu-nak nyilatkozva azt mondta, úgy gondolja, aligha normális az a helyzet, amikor egy-egy bűncselekmény elszenvedőjének a hozzátartozója – mély gyászában – a „sztorival” turnézó, abból „pénzt csináló” elkövetőt látja viszont a médiában.

Tvrtko felvetésének lényege éppen ezért az, hogy az egyes bűncselekmények elkövetői, gyanúsítottjai, vádlottjai vagy elítéltjei ne kaphassanak pénzt exkluzív interjúért, s más módon se juthassanak bevételhez azzal kapcsolatban. A riporter hangsúlyozta: mivel a sajtó szabadsága mindenek fölött áll, az elkövetőnek természetesen nem tiltható meg, hogy elmondja álláspontját, ám fontos, hogy ezt csak „ingyen”, továbbá az illetékes szervek engedélyével vagy hozzájárulásával tehesse meg.

A Népszabadság kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy – miután a riporter indítványa találkozott a kabinet egyetértésével – már dolgoznak a törvényjavaslat előkészítésén, s az a közeljövőben elkészülhet. Ha így lesz, az már a második „Lex Tvrtko” lesz. Mint emlékezetes: a riporter – akkor a TV2 élő adásában – azt vetette föl, hogy a nem dohányzók védelméről szóló, akkor még csak készülő törvénybe beemelhetnének olyasféle passzust is, amely szerint nem lehet zárt terű autóban dohányozni, ha abban gyermek is ül. Az ötletből később törvény lett.

nol.hu / Pokoli.hu