„Sem tyúkól, sem bevásárlóközpont nem épülhet ezentúl árterületen” – mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár felsőzsolcai látogatásán, amelyen az árvízvédelmi beruházások állását szemlélte meg. A politikus arról is szólt: a korábban az ártérben felépült hipermarketektől azt várja, hogy legalább a költségek felével járuljanak hozzá a vízelevezetés megoldásához a térségben.

„Három települést védő körtöltés épült meg: Felsőzsolcán, Ónodon, és Nagycsécsen” - mondta Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
„Felsőzsolcán közel 7 km hosszú töltés, Ónodon 2 kilométeres, Nagycsécsen 1 km hosszúságú töltést építettek. Emellett folyamatban van még három szükségtározó építése, egy záportározó már elkészült, másik három pedig még épül - itt tartanak most a borsodi árvízvédelmi munkák. A gátépítéssel Zsolca védelme megoldódni látszik, az azonban nem, hogy egy áradás esetén hova vezessék a Sajó vizét Miskolc határából. ” – tette hozzá.

Ahhoz azonban, hogy elkerüljék, hogy az ár elöntse Miskolc határát az ott található bevásárlóközpontokkal együtt, a védekezés költségeiből a hipermarketeknek is ki kell venniük a részüket.

„Nemcsak az emberek érdeke, hanem a bevásárlóközpontok érdeke is, tehát én bízom abban, hogy a józan ész teret nyer és a bevásárlóközpontok hajlandóak lesznek ennek a projektnek a megfinanszírozását vállalni legalább 50 százalék erejéig.” – mondta Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár.

Újabb üzletek pedig nem épülhetnek az ártérbe. Mint ahogyan lakóházak sem. Ez is fontos eleme a kormányzat árvízvédelmi stratégiájának, csakúgy mint a gátak és tározók építése.

„Majdnem 100 százalékos már az árvízvédelmi beruházás és a hónap végére az is lesz, hiszen gyakorlatilag az összes veszélyeztetett település védve lesz az árvíztől” - mondta Nagy Anna, kormányszóvivő.

Az árvízvédelmi beruházásokra egyébként Borsodban eddig összesen 7,3 milliárd forintot fordított a kormányzat.