Ha a rendvédelmi dolgozók valóban csak az elsők a sorban, akkor a kormánynak látszólag bőven van honnan merítenie: a nyugdíjbiztosító adatai szerint – a rokkantakon kívül – úgy negyedmillióra tehető az általános korhatár alatt nyugellátásra jogosultak száma, írja a Népszabadság. A legtöbben egyébként a fegyveresek vannak, hiszen a rendvédelmi szervek dolgozói, illetve a katonák öt év korkedvezményre jogosultak. Ugyanakkor viszonylag fiatalon távozhatnak azok is, akiknek egy-egy átszervezés után nem tudtak megfelelő beosztást biztosítani; emiatt például a rendőrség és a határőrség összevonásakor ez utóbbi szervezet tagjai tömegesen a nyugdíjat választották. Így a BM-nyugdíjasok száma jóval meghaladja az ötvenezret.

Érdekesen alakul ugyanakkor a belügyi szervek szolgálati nyugdíjasainak korfája. Van közöttük néhány 36 évnél is fiatalabb, és körülbelül tízezren a 45 esztendőt sem töltötték be. A 46 és ötven közöttiek száma 14 ezer körül van, a legnépesebb korcsoportba tartozó körülbelül húszezer ember életkora pedig 51 és 56 év közé esik. Az 57-nél idősebb, ám a nyugdíjkorhatárt be nem töltött nyugdíjasok száma viszont már jóval kevesebb, s nem éri el a kilencezret sem. Ennek alapján úgy tűnik, az egyenruhások jelentős része egyszerűen nem éri meg ezt a „magas” kort, vagy jobbik esetben valamilyen – nem ritkán egészségi – ok miatt már korábban befejezte aktív pályafutását, magarázza a Népszabadság. A lap szerint ezért nehezen érthető, hogy miért éppen a rendvédelmi dolgozók váltak a korai nyugdíj elleni totális támadás elsőrendű célpontjává.

A szolgálati nyugdíj mellett az állami szférában és a civil ágazatokban ma még egyaránt lehetőség van a munkavállalók korengedményes nyugdíjazására. Ezzel a foglalkoztatók általában akkor éltek, ha tömeges leépítés miatt emberek sorát kellett volna az utcára tenniük. A vegyipari ágazatban például a gazdasági válság miatt körülbelül ötezer, viszonylag idősebb embert küldtek nyugdíjba. Ennek azonban feltétele, hogy a munkáltató az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig egy összegben előre befizesse a tb-kasszába a várható nyugdíjkiadásokat. Vagyis: a költségvetésnek ez egyetlen fillérjébe sem kerül. Állami vagy önkormányzati szerv esetén elég ezt a pénzt félévente utalni, ám a költségek kétségkívül a büdzsét terhelik. Ha azonban egy-egy nagyobb léptékű karcsúsítás után ilyen humánus megoldásra nem lesz mód, tömegesen kerülhetnek utcára nyugdíj előtt álló emberek is.

Jóval szűkebb kört érint a korkedvezményes nyugdíj: az erre jogosult munkavállalók jelentős részével szemben fokozott egészségügyi követelményeket támasztanak. Egy mozdonyvezetőt nálunk – az uniós szabályokkal szemben – akkor is alkalmatlannak nyilvánítanak, ha csupán diétával karbantartható cukorbetegségben szenved, miközben a fokozott stressz miatt harmadával nagyobb esélye van arra, hogy ez az elváltozás kialakul. De egy búvárt sem engednek dolgozni akkor, ha más foglalkozási ágakban jelentéktelennek minősülő betegséget szed össze. Elég gyakori tehát, hogy az ötvenes évei derekán olyan ember veszíti el speciális képzettséget igénylő állását, akinek amúgy semmi baja. Csakhogy valószínűleg nem ért semmi máshoz, ezért a munkaerőpiacon nem túl jók az esélyei. Ráadásul Orbán Viktor azt ígérte, hogy – a minél hosszabb ideig tartó munkavégzés ösztönzése érdekében – a nyugdíj kiszámításánál az utolsó tíz évet nagyobb súllyal veszik majd figyelembe. Egy mozdonyvezető emiatt a változásoknak kétszeresen is vesztese lesz: a nyugdíjazásáig nyilván sehol nem fog annyit keresni, mint a vasúton, s a vártnál lényegesen kevesebb lesz majd a nyugellátása.

A nyugdíjbiztosító adatai szerint idén márciusban nem egészen hárommillió ember részesült nyugdíjban vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátásban. Közülük 250 ezren vannak, akik nem töltötték be az általános nyugdíjkorhatárt – ebből alig 12 ezer a korkedvezményes nyugellátott –, míg a viszonylag fiatal rokkantnyugdíjasok száma 332 ezer. A kormány mindkét csoport tagjaira új szabályokat alkotna.

nol.hu