„Életünk felemelő pillanataiban, van, amikor csak könnyeinken át tudunk egymásra mosolyogni, a mosoly a türelem, és a belső nyugalom, a kiegyensúlyozottság, és a béke, a belsőerő és a reménység jele, ha józan derűvel és megértő bizalommal fordulunk egymáshoz könnyebben szót értünk, könnyebb lesz az életünk” – beszélt terveiről 2000. június 6-án Mádl Ferenc, immáron, mint köztársasági elnök. Hivatalát egy cikluson keresztül töltötte be, 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust és átadta hivatalát utódjának Sólyom Lászlónak, aki fejet hajtott a volt köztársasági elnök fényképe előtt a Sándor-palotánál, így tisztelegve a vasárnap elhunyt politikus emléke előtt.

Mádl Ferenc utóda, aki 2005 és 2010 között volt a Magyar Köztársaság elnöke, az esti csendes megemlékezésen a részvétnyilvánítások könyvébe azt írta: "Mélységes hálával és tisztelettel emlékezem Mádl Ferencre. Sokaknak segítője, tudósi és emberi példaképe volt. Professzorként és államfőként is az európai hagyományokért tevékenykedett."

A jogászprofesszor korábban a rendszerváltás után kóstolt bele először a politikában 1990-1994 között az Antall kormányban először tárca nélküli majd később művelődési és közoktatási miniszter lett. Később államfővé választásáig a Magyar Polgári együttműködés Egyesület elnöke lett. Mádl Ferenc 1931. január 29-én született Bándon. Jogtudósként egyetemi tanárként dolgozott, az MTA rendes tagjai közé is bekerült. Húsz szakkönyvet és több mint kétszáz tanulmányt publikált magyarul és idegen nyelveken. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért. Mádl Ferenc, akit ezen a héten választottak Budapest Díszpolgárává, 80 éves volt.