Hoffmann Rózsa személyes akciót indított fideszes pártkönyvét kihasználva Pokorni Zoltán ellen, aki történetesen a kormánypárt alelnöke. (Az oktatási államtitkár nemcsak KDNP-, hanem Fidesz-tag is, így a pártnál élhetett a kezdeményezéssel.) Hoffmann a jelek szerint sikertelenül próbálta ezen az úton elnémítani kritikusát, a parlament oktatási bizottságának elnökét. Most Varga Mihály és Harrach Páter társaságában tisztázhatják dolgaikat, írja a Népszabadság.
A Fidesz egyik politikusa szerint a ugyanis a fegyelmi vizsgálatok a Giczy-korszakot idézik, és nem a Fidesz-kultúra részei. (Giczy György a kilencvenes évek második felében volt a KDNP elnöke - a szerk.) „Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Pokorni Zoltánnal szembeni etikai kezdeményezése eljutott a Fidesz-elnökségéhez is. De nem etikai vizsgálat indul a Fidesz-alelnök ellen, hanem tisztázó beszélgetés lesz, nyilatkozta a Népszabadságnak Harrach Péter KDNP-frakcióvezető, részleteket azonban nem árult el.
A Népszabadság úgy tudja: a kezdeményezés az oktatási államtitkár „személyes akciója” volt, mert szerinte Pokorni Zoltán – aki a parlament oktatási bizottságának az elnöke, és az első Orbán-kormány oktatási minisztere – előre nem egyeztetett nyilatkozataival akadályozza a kormányzati munkát. Hoffmann nem kívánt nyilatkozni, és Pokorni sem. Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerint a szakmai vitákat nem el kell fojtani, hanem le kell folytatni. Az oktatási rendszer átalakítása olyan nagy és bonyolult folyamat, ahol meg kell találni a legjobb megoldást.
nol.hu

