Újabb javaslatot nyújtott be a parlamentnek a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János ezúttal a bírósági vezetői állásokba való kinevezéseket fagyasztaná be, azaz a megüresedő vagy már megüresedett bírósági vezetői tisztségek betöltését 2012. január 1-jéig, azaz az új alkotmány hatályba lépéséig megtiltanák. Az igazságügyi államtitkár szerint a módosítással fiatal bíráknak is pozícióba kerülhetnek - persze megfelelő pályáztatás után. A bírák racionális lépésnek tartják a módosítást, de ragaszkodnak ahhoz, hogy ők is véleményt nyilváníthassanak vezetőik kinevezésénél.
A Fidesz frakcióvezetője a nyugdíjkorhatár leszállítása miatti felkészüléssel magyarázza a kinevezés-stopot. Meg azzal, hogy célszerű az üres posztok betöltésével megvárni, amíg kialakul az új feladatelosztási rend, hiszen egy vezetői állásra jelentkezőnek tudnia kell, mire jelentkezik. „Azonban mindenképpen úgy gondoljuk, hogy valamilyen bírói önkormányzati testületi kontroll legyen a kinevezések gyakorlásában”, hangsúlyozta az ellensúlyok fontosságát Makai Lajos. Ugyanis a Magyar Bírói Egyesület elnöke nem hiszi, hogy az igazságügyi tárca kap szerepet a bírák kinevezésénél – erről győzte meg a múlt heti tárgyalás a minisztériummal. (Ahol egyébiránt fiatalításban gondolkodnak.)
Emlékeztetőül: 2010 decemberében törvény vette el az igazságszolgáltatási tanácstól a bírák személyi kérdéseit, és odaadta Baka András főbírónak. Márciusban kiderült: az új alaptörvény megszünteti a jelenlegi bírói önigazgatást. Ezt követte áprilisban a korhatár leszállításának elfogadása, majd az, hogy új törvény lesz. A Lázár-javaslat pedig a vezetői kinevezést teszi lehetetlenné. „Mi az igazságszolgáltatás belső működésébe nem kívánunk beleszólni, nem bántani kívánjuk a bírókat és a szervezeti struktúrát”, jelentette ki a fideszes frakcióvezető.
Ugyanis a bírák nyugdíjkorhatáráról szóló javaslat beterjesztésekor a benyújtó cáfolta a híreket, miszerint a Fideszhez közelálló bírák kinevezésének gondolata húzódik meg a nyugdíjkorhatár 70-ről 62 évre csökkentése mögött. Aznap viszont Baka András személyesen Orbán Viktornak írt tiltakozólevelet. Ebben a bírói kar elleni súlyos politikai támadásról beszél, és arról, hogy az azóta megszavazott alaptörvény kiveszi a bírák önigazgatási jogosítványai közül a személyi kérdéseket. Az egy hónappal ezelőtti levelében a főbíró leszögezi: akkor van baj, ha az országgyűlési többség politikai elvárásokat fogalmaz meg a bírói szervezettel szemben. A sajtó ma arról ír, hogy ez a levél végleg megpecsételte Baka András sorsát, és most a Fidesz ezzel a javaslattal akadályozza meg, hogy Baka hozzá lojális vezetőket nevezzen ki. A főbíró szóvivője hétfőre tájékoztatást ígért.

