Elsőként Schmitt Pál köztársasági elnök ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy a Sándor-palota körül szedje a szemetet. „Ez egy különleges nap, és szeretnénk ezzel példát mutatni, mert a szemét kezelése mindannyiunk számára fontos”, mondta a köztársasági elnök. A Belvárosban is szemeteszsákot osztottak az önkéntesének. A budapesti megnyitón a Gödörnél a tegnap esti buli nyomait igyekeztek eltüntetni. Itt volt aki kutat takarított, és volt aki csikkeket gyűjtött. Rogán Antal az 5. kerület polgármestere saját példájával igyekezett buzdítani az járókelőket. „Gyakran láthatjuk, hogy a csikkek itt is a földön vannak, ám ha az emberi hozzáállása megváltozik, akkor a munka is felére fog csökkeni”, magyarázta az V. kerületi polgármester.
Az önkénteseknek Fazekas Sándor Vidékfejlesztési miniszter is besegített, aki szerint új hulladékgazdálkodási törvényre van szükség. „Túl sok műanyagot, túl sok papírt használtunk, emellett a termékdíjak felülvizsgálta zajlik. Cél, hogy takarékoskodjuk a természeti erőforrásokkal és kíméljük a környezetet”’, mondta a miniszter.
Pécsen az önkéntesek több illegális hulladéklerakót is felszámoltak, Szegeden pedig a folyópartot tisztították meg, csaknem egy konténernyi szemetet gyűjtöttek össze. Az akció főszervezője szerint önmagában siker, hogy ennyien segítenek. Az összefogást jellemzi, hogy még Balaton fenekén is búvárok dolgoznak a mai napon.

