Megszűnik az önálló Janikovszky Éva Általános Iskola - így döntött az erzsébetvárosi ökormányzat fideszes többsége. Az LMP és a Jobbik nemmel szavazott, az MSZP pedig nem vett részt a szavazásban. Az önkormányzat előtt szülők tüntettek, akik most jogi úton támadják meg az intézkedést.

Az önkormányzati ülésen a fideszes képviselők arról döntöttek: 4 helyett 2 iskola működik tovább. Az ellenzék szerint viszont szabályellenesen hívták össze az ülést, ezért az MSZP-s képviselők nem is szavaztak az ügyben. Szerintük egy politikai döntés született pártutasításra.

Kispál Tibor, az MSZP önkormányzati képviselője azt sérelmezte, hogy az elmúlt 30 napban egyetlen napja sem volt az önkormányzat vezetésének, hogy szóba álljon az iskola vezetésével, a szülőkkel.

Az LMP a kormányhivatalhoz fordul. Moldován László önkormányzati képviselő elmondta: „Nem fogjuk ezt annyiban hagyni; ahogy a szülői szervezet, úgy mi is az önkormányzati hivatalhoz fordulunk”. Hozzátette: „Elég sok törvénytelenséget követett el a hivatal, ezt be fogjuk bizonyítani”.

Az önkormányzat szerint azonban a jelentősen csökkenő gyermeklétszám miatt kellett dönteni az összevonásokról. A Janikovszky a legkisebb iskolaépület a kerületben, így egy jóval nagyobba, a Baross Gábor Általános Iskolába integrálják őket.

Juhász Gábor Erzsébetváros fideszes alpolgármestere szerint azt „belekalkulálták”, hogy az iskola oktatói folytathassák a sikeres pedagógiai programjukat. A hírek szerint az épületet vagy a Református egyház kapja meg, vagy egy alapítványi iskola költözhet oda.

atv.hu