Az államtitkár szerint a svájci küldött nem a kormányt kritizálta, hanem a szélsőjobboldali szervezeteket. "Komoly bírálatot kapott a romák helyzete és a velük kapcsolatos események" - mondta Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ez csak részben a kormány felelőssége. A Roma Sajtóközpont kérdésére az államtitkár kijelentette, hogy a kormány megfelelő időben avatkozott be a gyöngyöspatai eseményekbe, csakúgy, mint a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség, amely az államtitkár szerint az első pillanattól jelen volt Gyöngyöspatán. Majd hozzátette: az, hogy "a jelenlétével mit tett vagy mit nem tett, az nem mindig folyik a nyilvánosság előtt".

Ahogy az atv.hu szerdán megírta, lehetséges, hogy Gyöngyöspatára látogat pénteken az amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis. Ezzel kapcsolatban Balog Zoltán azt mondta, hogy ő "mostanában nem látogat Göngyöspatára, mert nem szereti a show-jellegű rendezvényeket", az amerikai diplomata útjáról pedig nincsenek információi.  

Az ENSZ rasszizmussal, etnikai diszkriminációval és idegengyűlölettel foglalkozó különleges megbízottja, Githu Muigai ötnapos látogatása során találkozik az esélyegyenlőség és az emberi jogok területén dolgozó civil szervezetek képviselőivel, valamint újságírókkal, majd a cigányság helyzetéről tájékozódik Gyöngyöspatán, Hejőszalontán, Hajdúhadházon, valamint Ózd, Hódmezővásárhely és Pécs környékén.

atv.hu / Roma Sajtóközpont