A magyar gazdaság növekedése és egyensúlya látszólag jelentősen javul az idén. A tervezett államháztartási konszolidáció így 2012-ben megvalósulhat, de ennek elérésében a strukturális változások a most deklaráltnál várhatóan sokkal kisebb szerepet fognak játszani. Erre a piacok és a nemzetközi szervezetek valószínűleg kedvezőtlenül reagálnak, aminek hatásai már idén is jelentkezhetnek - áll a GKI Gazdaságkutató előrejelzésében.
A magyar gazdaság 2011-ben 2,5 százalék körüli ütemben növekszik. Ez jelentős gyorsulás a tavalyi 1,2 százalékoz képest. A gyorsulás azonban szinte teljes egészében a mezőgazdaságból származik, mivel a tavalyi növekedést mintegy 0,5 százalékponttal lehúzta az agrárszektor 15 százalékos visszaesése. Idén az átlagos időjárás hasonló mértékben emelni fogja a növekedés ütemét.
A belföldi beruházási és fogyasztói kereslet alig emelkedik. Az adóváltozások összességében növelik a vállalatok költségeit, a fogyasztóknál pedig az alsó- és középrétegek vásárlóereje nem, vagy alig nő, gyakran kifejezetten csökken. Az államháztartásban bejelentett 250 milliárd forintos zárolás ugyancsak csökkenti a belső keresletet. Az Új Széchenyi Terv lassú beindulása, az EU-támogatások kifizetésének és odaítélésének lassú újraindulása a beruházási keresletet korlátozza. Az előreláthatóság és átláthatóság folyamatos romlása és a külföldellenes kommunikáció gátolja a külföldi befektetéseket. Néhány nagy autóipari beruházástól eltekintve a visszaesés lesz jellemző.
A reálkeresetek összességében 2 százalék körül, a versenyszférában 2,5 százalékkal, a közszférában körülbelül 1 százalékkal nőnek. A szürke jövedelmek arányának növekedését valószínűsíti az elvárt bér megszűnése, az alacsony jövedelműek foglalkoztatásának költségesebbé válása és a magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenítése.
A Széll Kálmán terv és a konvergencia-program helyes irányú fordulatot tartalmaz, ezek alapján a 2012. évi államháztartási hiánycél elérése valószínű. Ugyanakkor ennek eszközei - a szakmai programok kidolgozatlansága és a társadalmi elfogadottság bizonytalansága miatt - még jelentősen változhatnak, a strukturális átalakulás szerepe a most deklaráltnál várhatóan sokkal kisebb lesz. Emiatt az év során a külföldi megítélés és ezzel a forint árfolyama ingadozhat.

