Heintz szerint amúgy a magyar dohányiparosoknak bőven vannak tartalékaik, legalábbis erre enged következtetni, hogy amikor megneszelték a javaslatot, érdekes módon a dohányáruk dobozonkénti árát egyből 60-80 forinttal tudták csökkenteni. Eszerint tehát igencsak megéri dohányárut gyártani és forgalmazni – vélekedett.

Ami pedig a vendéglátósok aggodalmait illeti, Heintz pozitív példaként Törökországot hozta fel, ahol a válság kellős közepén vezettek be hasonló intézkedést, eközben a vendéglátóipar mégis tudta növelni a foglalkoztatást és a korábbi évekhez képest több, mint 26% áfát fizettek be.

A fideszes képviselő szerint egyébként, ha most egy járványról lenne szó, aminek következtében óránként meghal három ember, akkor az egész magyar társadalom az oltóanyagot követelné, és nem azt számolgatnánk, hogy mennyibe kerül. Heintz szerint ugyanez a helyzet áll most fenn a dohányzással kapcsolatban is, ráadásul ahogy fogalmazott, az elmúlt évek egészségügyi hisztériáival szemben (itt vélhetően a H1N1-re célzott – a szerk.) most egy valódi helyzet van, ahol józanul el kell dönteni, hogy mi éri meg jobban a magyar társadalom számára, különösen annak fényében, hogy immár bizony tízmillió alá csökkent a lakosság.

atv.hu