Szerinte 2010 nyarára súlyos helyzet alakult ki: 34-szeresére nőtt a devizaadósság, mialatt a Fidesz nem kormányzott. Az adósság több mint 90 százaléka svájci frankban van. A kormány lépett – mondta. A devizahitelekre már nincs jelzálogjog bejegyzés, majd többször módosították a kilakoltatási moratóriumot is – legutóbb július 1-ig, a szabad felhasználású devizahitelekre ez már nem is vonatkozik – a moratórium marad, de jön a komplex csomag.
„A kilakoltatási moratóriumok fenntartása hosszú távon nagymértékben rontja a fizetési fegyelmet, a banki fedezeti értéket megkérdőjelezi, a hitelek folyósítását, az emberek lakáshoz jutását jutást, a gazdasági növekedést veszélyezteti” – mondta el Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár.
A Jobbik szerint kizárólag állami forrásból – mintegy 900 milliárd forintot kell a hitelesek megmentésére fordítani. „Több ezer milliárdot költött a bankok konszolidációjára az elmúlt 20 évben, kész-e most a kormány arra, hogy a tizedéből megoldja a családok konszolidációját” – tette fel a kérdést a jobbikos Hegedűs Tamás.
Az MSZP vezérszónoklatát az ATV nem kapta meg a parlamenti stúdiótól, itt Kovács Tibor azt fejtegette, hogy 2008 novemberében rögtön lépett a Gyurcsány-kormány, amikor kirobbant a válság. A KDNP vezérszónoka, Harrach Péter szintén a családi csődvédelmet sürgeti, amit „az előző kormány lesöpört”.
Az LMP szerint minden negyedik hiteles késedelemben van, ez mintegy 108 ezer ember. „Havonta más és más koncepció jött ki a kormányzat boszorkánykonyhájáról. Körülbelül 6 féle eszközkezelő-koncepcióról hallottam” – mondta el Vágó Gábor, LMP-s képviselő.
Az ellenzék szerint a kormány csak a bankokkal tárgyal, figyelmen kívül hagyja a hitelesek javaslatait. Az ATV híradó megkérdezte, hol van az eszközkezelő, amit a kormányfő tavaly júniusban, a nemzetgazdasági miniszter pedig augusztusban ígért meg. Cséfalvay Zoltán államtitkár kérdésünkkel kapcsolatban a tárca sajtóosztályához irányított minket.
atv.hu

