Tegnap este beszélgettek és bográcsoztak Gyöngyöspatán a romák. Pintér Sándor belügyminiszter is helyszínen járt. Ma délelőtt is maradtak a rendőrök: a település határánál igazoltattak, és folyamatosan járőröztek. A településen szélében akart a Véderő nevű „félkatonai” szervezet kiképzőtábort tartani. A helyiek szerint 30-40 ember érkezett. Szombaton azonban üres volt a tábor. Pénteken 8 embert állítottak elő. A területen ma helyszíneltek a hatóságok. És, kihallgatták a helyi romákat is. Az utcákon csak férfiakat lehetett látni, a roma asszonyok elhagyták a települést.

„Az unokám is. A két éves, a négy éves, az is. Meg a többiek is” – mondta egy roma asszony, aki csak azért maradt, mert beteg a 8 hónapos unokája, Kevin. „Nem lehet elmondani, ami itt volt” – panaszkodott a gyöngyöspatai asszony. A férfiak szerint kényszerből mentek el családtagjaik: csaknem háromszázan utaztak Csillebércre. „Itt van a romáknak egy hatalmas ünnep. Mi hívők is vagyunk, és gondolják el, hogy elmentek az asszonyaink, a gyerekeink, és így kell ezt végig csinálnunk, mert néhány szélsőjobbos ember ezt csinálja itt” – kesergett az egyik férfi.

A Véderősök azonban másképp látják: „semmi baj nem lett volna, nem is szándékoztunk semmit csinálni. Nem azért jöttünk, hogy bármi balhét csináljunk” – mondta el egy Véderős lány. A három napos táborra a kiképzés miatt érkeztek. „Airsoft fegyverhasználat, de az ártalmatlan mindenkire.  Bárki megveheti a boltban. Fekvőtámasz, éjszakai harcászat. Kis gyakorlatok. Ennyi lett volna a lényege” – magyarázta el egy fiú.

Bár a statisztikák szerint javult a közbiztonság Gyöngyöspatán, egy asszony azt mondja, sok a lopás. „Kertet, mindent kirámoltak. Még a tűzifát is. Egyik este hozta a teherautó, másik nap reggelre elvitték. Hiába volt kerítés” – panaszkodott egy helyi lakos.

Ahogyan a helyiek, úgy a Magyar Szocialista Párt is azt mondja: hosszú távú megoldásra van szükség. A szocialisták romaügyi nemzeti kerekasztal létrehozását kezdeményezik. „A cigányság ügye össznemzeti probléma, ezért, ha megoldást akarunk, akkor nemzeti stratégiákat kell kialakítani. Nem elég az, hogy kitalálunk hangzatos projekteket” – vélekedett Teleki László, MSZP-s elnökségi tag.

Gyöngyöspatán hétfő reggel 6 óráig rendelt el készenlétet a rendőrség.

atv.hu