Ennek következtében Dorosz szerint vidéken ma sokkal rosszabb állapotok uralkodnak, mint amikor a Fidesz átvette a hatalmat. Úgy véli, a kormány szigorú javaslatai nem nyújtanak megoldást az emberek mindennapi problémáira. Sőt, cserben hagyja a vidéket, hiszen az állam kivonult a vidéki településekről, ezzel pedig éppen a Jobbiknak ad teret, amely ugyanolyan félelemkeltő látszatintézkedésekkel próbálkozik.

Dorosz szerint a rendőrség határozottabban is fel tudna lépni a jobbikos polgárőrökkel szemben, amennyiben a kormánytól megkapná ehhez a kellő támogatást. Ehhez képest az LMP-s képviselő szerint a rendőrség szétverése zajlik, nem véletlen, hogy a rendvédelmisek tiltakoznak a kormány intézkedései ellen. Dorosz szerint tehát összefüggés lehet a rendőröket hátrányosan érintő intézkedések és a masírozókkal szembeni határozatlan fellépés között, hiszen ha a rendőröket megfélemlítik, elvonják a járandóságaikat, akkor érthető, hogy elbizonytalanodnak.

Elmondta, nagyon sokan már a kilépést fontolgatják, hiszen a kormány olyan plusz kötelezettségeket ró a rendőrökre, amikkel szemben semmilyen kompenzációt nem nyújt. Az LMP-s képviselő megjegyezte, hogy decembertől nem csak a rendőröket, hanem családtagjaikat is meg lehet figyelni titkosszolgálati eszközökkel és lényegében a legkisebb indok alapján is el lehet távolítani őket a testülettől.

Dorosz szerint egyébként maga a belügyminiszter sem elég határozott a polgárőrökkel szembeni fellépést illetően, holott például felvételek is bizonyítják, hogy az egyenruhások igazoltatást is végeztek, ezt pedig egy félkatonai alakulat nem teheti meg.