Szeretném, ha három jelzőbe sűrítené a Szociális Unió alkotmánytervezetének lényegét, és másik háromba azt, amit az új alkotmányból érzékel.

Nem is jelzőket mondanék, inkább a Szociális Unió tervezetének legszilárdabb pontjait emelném ki. Elsősorban ez a köztársaság alkotmánya, másodsorban a szociális jogok és a jövő nemzedékek alkotmánya, harmadsorban a társadalmi párbeszéd alkotmánya. A Fidesz alaptörvényét pedig az utóbbi 20, illetve 70 év meghaladása, megtagadása inspirálta – inkább egyfajta szimbolikus történelmi okmány. Ráadásul egyensúlytévesztő: egyes kérdések elnagyoltak vagy egyáltalán nincsenek, mások viszont túl részletesek, így nem alkotmányba valók.

Konkrétan?

Az előbbire példa, hogy nem szerepel benne a hazai nemzetiségek parlamenti képviselete, illetve kétharmados többsége birtokában sem mert hozzányúlni a nagy ellátó rendszerekhez. Az utóbbit, a túlzott részletességet pedig semmi sem indokolja, például semmi szükség nem volt arra, hogy a bírák életkorát beleerőltessék az alaptörvénybe. Félreértések elkerülésére jegyzem meg itt, hogy mi – éppen a kellő élettapasztalat okán – csak az alsó, 35 éves korhatárra tettünk javaslatot, a felsőre semmit! Egyszóval kellően eklektikus ez az egész Fidesz-alkotmány. Szakmapolitikai szempontból – azaz, hogy ki képes egy koherens alkotmánytervezet letenni a társadalom asztalára – egyedül a Szociális Unió tudott érdemi alternatívát felmutatni. Picit önironikusan azt is mondhatnám, mi voltunk az egyetlen kormányképes ellenzéki erő.

„Kormányképesen” mit tudtak elérni – például mi a helyzet a szociális jogokkal?

Sajnos nem tudtuk elérni, hogy a társadalmat, ha úgy tetszik, az ország közösségét aládúcolják a szociális jogokkal: a munkához való joggal, a lakhatási joggal, és még sorolhatnám. Pedig a közösség egyetlen tagjának sem engedhetné el a kezét. És nem sikerült elérni, hogy egy korporatív alapon felálló, az önkormányzati szövetségeket, a civil szervezeteket, az egyházakat, a kamarákat, köztestületeket tömörítő felsőház álljon fel. Egy felsőház, ami – egyszeri halasztó hatályú vétójogával a parlament ellenében – talán egy demokratikusabb, kompromisszumkészebb működésre szoríthatta volna rá a jelenlegi konfliktusos pártdemokráciát. Ennek hiányában javasoltuk a kormányzati és alsóbb szintű társadalmi érdekegyeztetés kiszámítható rendjének beépítését, de sajnos ezt sem vállalták fel.

Azt mondta korábban, hogy az alkotmányozástól egyfajta társadalomegyesítést várt…

…ezért is vettünk részt benne. De ehhez képest a megosztottságot erősítette, a gyűlöletárkokat mélyítette, egy alkotmányos vihar magját vetette el. Ma már jól látszik, hogy akik nem vettek részt az alkotmányozásban, azok alaptörvény-átírással kampányolnak majd, és ha lesz többségük hozzá, át is írják. Egyébként lehet, hogy naiv vagyok, de én tényleg azt vártam, hogy mindenki ott marad a tárgyalóasztal körül, és kiteszi a tervezetét.

Mindenféle háttéralku nélkül? Például Szájer József azzal kampányolt az alkotmánytervezet brüsszeli bemutatóján, hogy ön a magyar baloldal, aki részt vesz az alkotmányozásban. Nem mondta, hogy beülök a nemzeti konzultációs testületbe, kimegyek Brüsszelbe, de kedves József, ezt meg ezt a passzust vita nélkül emeli be a Szociális Uniótól az alkotmánytervezetbe?

Kérdése számomra sajnos az elmúlt húsz év tapasztalatainak egyik szomorú kritikája is: miket is gondolnak az emberek ma a politikáról, politikusokról. Ha lett volna háttéralku, szerepelne egy-két javaslatunk az új alaptörvényben. És Brüsszelbe se azért mentem, hogy Szájer József alkotmánytervezetét magyarázzam-magasztaljam, hanem hogy az enyémet felmutassam, egyértelművé téve az EU számára, hogy Magyarországon is akad olyan baloldali erő, aminek van alkotmányvíziója. Akad olyan alternatív politikai erő, amelyik meg tudja válaszolni azt a négy kérdést, hogy milyen demokráciát akarunk; mekkora államot akarunk; milyen intézményrendszert akarunk, illetve hogyan akarjuk alakítani a jogok és kötelességek rendszerét. És lássuk be, a Fidesz – kétharmados többsége ellenére is – nem túl bátran válaszolt ezekre a kérdésekre. Ha már kétharmada van, akkor nagyvonalúbb párbeszédet folytathatott volna ellenzékkel és társadalommal, bátrabban nyúlhatott volna a problémás kérdésekhez és nyugodtan hagyhatott volna több időt az alkotmányozásra.

Mi volt a fő ok, ami miatt nemet nyomott az alkotmányra?

Az elfogadásra javasolt alaptörvény, mint mondtam, inkább egy történelmi okmány, amely mind az alapjogok, különösen a szociális és a munkához való jogok területén, mind a társadalmi párbeszéd intézményesítésében inkább visszalépés egy korábbi időszakhoz képest. Továbbá egyszerűen féltem Magyarországot: ha a következőkben tovább mélyül az vita, hogy ki vonul ki és ki marad benn, hogy ki akar jót és ki akar rosszat, hogy ki demokrata, és ki nem demokrata, akkor csak „háború” lesz, és minden reggel azon rágódik az ország már az ágy szélén, hogy melyik politikus mit mondott, és ehhez a mondandóhoz miképp kell igazodni. Nem kell több gyűlölet, több métely!

Igazodjunk egy kicsit önhöz: ki a demokrata?

Ma a demokrácia ebben az országban ugyanolyan, mint a levegő. Körülvesz minket. Adottság, és ahogyan az ember a másodpercenkénti levegővételek előtt sem gondolkodik, hogy beszívja, vagy ne szívja, én ugyanúgy nem hezitálok abban hinni, hogy itt demokrácia és szabadság van. Ám ha ezt folyton megkérdőjelezzük és Brüsszelbe exportáljuk a kétkedésünket, annak nem lesz jó vége.

Mi a baj Brüsszellel?

A családból sem visszük ki a bajokat, hogy a szomszéd utcában oldják meg. Ráadásul nálunk mintha senki nem törekedne a megoldásra: miközben a vita minden szereplője azt hiszi, hogy felfelé kapaszkodik, közben pedig lefelé ás. Ha a gyűlölethez elszegényedés is társul – már most vergődik a vidék Magyarországa, több tízezren esnek ki a rokkantnyugdíjas körből, a munkanélküliekben nagyon nehéz lesz tartani a reményt három hónapos ellátással – akkor jönnek a finoman szólva rendpárti erők. Miközben a rendőrség a kormány ellen tüntet. Amire, jegyzem meg, eddig szinte soha nem volt példa.

atv.hu / Nagy B. György