A múltkor Havas Henrik megint meglátta a királyi tévében azt az újságírót, aki olyan kövérkés, szakálla, kellően izgalmi állapotban van, és legfőképpen a Magyar Hírlapnál dolgozik, illetve ott ült a Népszava egyik rebegő szemű főmunkatársa budifrizurában – úgyhogy az ATV Civil a pályán című műsorának vezetője nyomban el is kapcsolt.
Ugyanis - írja blogjában - Havas két lapot nem olvas: a Magyar Hírlapot ízlésbeli okok miatt negligálja, a Népszavát azért mert egy csomó barátja, volt kollégája publikál benne – és bizony számára elfogultak. Úgyhogy első helyen marad a Nemzeti Sport. És persze belefér némi Népszabadság és internet.
Aztán Havas a blogban arra jut, hogy az említett hírlapos kollégát kávéért sem küldené, kicsit beszél a rendőrség felkészítetlenségéről és a polgárőrök vonulásáról, citál még Bajnairól szóló cikket, és elhangzik Gyurcsány neve is.
hblog.hu

