Az Este összehasonlítását a megszokottnál jóval nagyobb mintán, kétszer két hónap adásait végignézve vizsgálták: a 2010. februári és márciusi adásokat hasonlították össze 2011. február-március hónappal.
„A parlamentben kétharmados többséget szerzett Fidesz-KDNP kormány Az Estében mind megjelenésben, mind saját témákat tekintve négyötödös többséget kap. 2011 februárjában például egyetlen ellenzéki politikus szerepelhetett a műsorban, szemben a tizenhat kormánypárti képviselővel” – írja elemzésében a Republikon Intézet.
A húsz legtöbbet szereplő politikus között 2010-ben 11 kormánypárti és 9 ellenzéki politikust találtak. 2011-ben ez az arány 16 kormánypárti és 4 ellenzéki megszólalásra módosult. A legtöbbet szereplő politikusok a 2011-es adásokban Orbán Viktor és Szijjártó Péter. Ketten több műsoridőt kaptak, mint az ellenzéki politikusok összesen.
Az Este c. műsor 2011 tavaszára alapvetően átalakult. Egy kiegyensúlyozott, a kormány felé kritikus és az ellenzéki szereplésekre nyitott politikai háttérműsorból egy, a Fidesz-KDNP kormány által fontosnak tartott témák dominálta, a kormányt szinte egységesen támogató műsor lett.
Forrás: Republikon Intézet

