| 12:33 | Csak nem mondja |
Cséfalvay Zoltán arra emlékeztet, hogy már megmondta e Házban, miszerint a 250 milliárdos zárolás csak óvatosság, és a portugál recesszió a magyar kabinet gazdaságpolitikájának igazát bizonyítja. Az államtitkár azonban azt nem mondja meg, hogy melyik tárcától, mely területekről mennyit vonnak meg.
| 12:30 | Kik a kárvallottak |
Az LMP-s Scheiring Gábor azt kéri számon a kormányon, hogy elszállt a költségvetési hiány - és a lyukat hiába igyekezett betömni egy 250 milliárd forintos zárolási csomaggal a kabinet. És bizony két hónapja nem lehet tudni, hogy melyik tárcától mennyit vontak el, kik lesznek a megszorítások kárvallottjai.
| 12:25 | Az egész ciklust kihúzhatja az esztergomi Fidesz |
Az esztergomi Vágó Sebestyén szerint a város fideszes többségű képviselőtestülete, a független polgármester nélkül, összeült, és elfogadta a város szervezeti és működési szabályzatát. Ha emiatt a jogtalanság miatt valaki az Alkotmánybírósághoz fordul, akkor két három évig várhat, amíg a taláros testület meghozza ítéletét, azaz az egész ciklust jogtalanul menedzselheti a Fidesz-frakció. Úgyhogy a kabinetnek meg kellene fontolnia, hogy kezdeményezze a parlamentnél a képviselő testület feloszlatását. Rétvári államtitkár szerint ez nem a kormány dolga.
| 12:18 | Temetésen kaszáltak politikai hasznot |
A fideszes Tasó László azzal vádolja a hajdúhadházi polgárőröket és a Jobbikot, hogy egy erőszakosan megölt asszony temetését politikai haszonszerzés céljára használták, és azt firtatja, hogy meddig flangálhatnak mindenféle erőszakszervezetek a különböző városokban. Mert ez az út a pokolba vezet, össztársadalmi káoszhoz és agresszióhoz.
| 12:16 | Bűnlajstrom-guriga és református lelkész |
A jobbikos honatya szerint Pintérnek nincs igaza, és feljelentik a hajdúhadházi rendőrkapitányt. Illetve Kulcsár a rendőrség tanúiba is beleköt, szerinte olyan cigányok, akiknek a priusza még egy tapétagurigára sem fér el, miközben a polgárőrök ugyan ütköztek a törvénnyel, de csak közlekedési szabálysértéssel. Pintér Sándor maga kér elnézést a hajdúhadházi református lelkésztől - nem azért, mert lecigányozták, hanem azért, mert nincs bűnlajstroma, és történetesen ő volt a rendőrség tanúja.
| 12:09 | Nincs joguk |
A képviselőnek nincs rá joga, hogy egyedi ügybe, az eljárás folyamatába beleártsa magát, oktatja röptében a belügyminiszter a jobbikos honatyát. Aztán a polgárőrségről mond annyit: a masírozással semmi baj, ha a rendőrséggel együtt teszik, de félelemkeltő menetelés nincs.
| 12:04 | Mikor rúgják ki? |
Rájár ma Pintérre a jobbikos rúd, Kulcsár Gergely szerint felháborító, hogy zaklatják a polgárőröket, előállítják őket (akkor is ha éppen civilek), és hiába sietett több képviselő a helyszínre, jól kitessékelték őket a rendőrőrs területéről, ez pedig törvénysértő. Úgyhogy mikor rúgják ki a hajdúhadházi kapitányt.
| 11:57 | Szórólap-likvidálás |
Korondi Miklós jobbikos honatya azt akarja elérni a kormánynál, hogy a jövőben a multik ne bombázhassák mindenféle szórólappal a lakosságot - különösen most, hogy már a legtöbb lakásban ott figyel az internet. És Illés Zoltán nyitottnak mutatkozik a felvetésre, és arról beszél, hogy jól megemelik a jelenkénti 26 kilogrammos kilónkénti termékdíjat, és így visszaszorulnak majd a szórólapok.
| 11:52 | Dugódíj kíméli a tüdőt |
Illés Zoltán szerint persze a szálló por nagy baj, de sokba kerül küzdeni ellene - például Budapest egy buszt 60 millió forintért tud lecserélni. Viszont 2013-r kimódolja a főváros és a kormány együtt, ígérte az államtitkár, miképp lehet bevezetni a dugódíjat.
| 11:49 | A fojtó gyilkos: a szálló por |
Jávor Benedek azt nehezményezi, hogy környezetvédelmi problémákkal csak akkor foglalkozik az ország, ha az unió rászorítja erre. És a fülkeforradalom kormánya sem tesz semmit az évente 16 ezer embert megölő "szálló por" ellen (amelyik egyébként egy átlagos budapesti életét egy évvel rövidíti meg.)
| 11:45 | Nem rendőrségi bevétel |
A rendőr ne mérlegeljen, tartsa be és tartassa be a törvényt, jelentette ki Pintér. Aki szerint a gyorshajtás is fontos, mert ugyan szabálysértés, de halált okozhat. Ráadásul szó nincs arról hogy a rendőrség azért csak a szabálysértésekre megy, mert így akarja javítani költségvetését - a szervezet büdzséjének bevételeiből ugyanis kivették a szabálysértési bírságokat.
| 11:40 | Cigánybűnözés miatt |
Különbséget tesz-e kormány bűn és bűn között, ezt firtatja Bertha Szilvia. A jobbikos képviselő szerint a rendőrség semmi mást nem tesz, csak a szemetelőket és a gyorshajtókat bünteti, miközben a cigány bűnözök szabadon garázdálkodhatnak. Többek között emiatt tartja a lakosság közellenségnek a rendőrséget - úgyhogy végre differenciálni kell a bűnöket.
| 11:36 | A Jobbik sem jobb az MSZP-nél |
Lázár János szerint az alkotmányozással egy húsz éves álom válik valóra, Ennyiben ki is merült az emelkedettség, a kormánypárti frakcióvezető ezután Schiffert oktatja. Első körben a szocialistákkal szuszakolja a zöldeket egy skatulyába, aztán azt magyarázza, hogyha Schiffer hisz a '89-es alkotmányozásban, akkor pontosan tudnia kell, hogy az új alaptörvény a '89-es jogállam szabályai alapján születik meg. De Lázár nem csodálkozik, mert szerinte mindegyik párt érdeke az, hogy semmi ne változzon - és a Jobbik is szégyellje magát, ha nemmel mer szavazni, mert a választók bizony azért küldték oda, hogy a változást menedzselje.
| 11:28 | Pintér és Kövér a Jobbikat dózerolja |
Ha a Jobbik rendet akar, akkor ne csináljon rendetlenséget, és ne huncutkodjon a gyülekezési jog mögé bújva, riposztozott Pintér Sándor. Aztán a belügyminiszter azzal koppintott Vona orrára, hogy az előállított polgárőrök közül kettő már korábban összeütközésbe került a törvénnyel, úgyhogy a Jobbik talán figyeljen oda, hogy kiket alkalmaz rendcsinálásra. (A Jobbik frakciója erre hujjog, de Kövér László ledorongolja őket, hogy előbb magukat fegyelmezzék, aztán másokat).
| 11:23 | Közbiztonság az nincs |
Vona Gábor inkább arról beszél, hogy közbizonytalanság van, közbiztonság meg nincs - és ezt már Orbán Viktor is beismerte. A Jobbik frakcióvezetője szerint inkább a rendőrség társadalmi megbecsülését kellene helyreállítani, és nagyobb jogosítványokat kellene adni a szervezetnek vagyon és az élet védelme érdekében. Az a kormányzati mantra, hogy 1800 rendőrt állítottak szolgálatba, amiből viszont a lakosság csak 1800 új trafipaxost érzékel. És, figyelmeztette Pintér Sándort Vona, jól felsült a belügyminiszter a polgárőrök elleni akciójával, hiszen a polgárőrökhöz 8 ezer lakos ragaszkodott egy aláírásgyűjtő íven. Ráadásul a járőröző polgárőröket a bíróság felmentette.
| 11:17 | Összenőttek a szocik és a zöldek |
Rétvári Bence szerint Schiffer azért szónokol frusztráltan, mert a hétvégi LMP-s tüntetésen nem a zöldek szónoka kapta a legnagyobb tapsot. Ami pedig a jogelvételeket illeti, az Alkotmánybíróság egyes jogait ugyan csorbították, de kapott szuperbírósági jogokat, továbbá a jövő nemzedékének érdekeit nem egy ombudsman tud sokat tenni, hanem a költségvetési plafon, illetve a Költségvetési Tanács. Amúgy pedig a vádaskodó MSZP és az LMP jól összenőtt, és ismerethiányosan kritizálja a kormányt, de ha a fejükre állnak, ez az alkotmány akkor is legitim lesz, és a nemzeté lesz.
| 11:11 | Az alkotmányosságnak annyi |
Első körben Kövér László házelnök a Parlament gyorsíróit méltatja, hogy milyen remekül szerepeltek nemzetközi versenyeken. Schiffer András ellenben az alkotmányosság azon kitételén mereng, miszerint a jó alkotmány mindig korlátozza a többség hatalmát - mert ha nem, akkor az egy diktatúra alaptörvénye. Márpedig az LMP-s politikus szerint egyértelmű, hogy autoriter a rendszer: az alaptörvény-tervezet visszametszi a népszavazás jogát, megfenyegeti a bírákat, legyalulja az ombudsman intézményét, megfenyítették a köztisztviselőket, és így tovább.
| 11:06 | Isten és a magyar jog |
A sajtószoba éppen azon a jogászi megszólaláson derül, hogy ha a Himnusz első sorát miszerint "Isten, áld meg a magyart!" nem teszik idézőjelben akkor jogi felszólításként értelmezhető. Az persze nyitott kérdés marad, hogy mi lesz, ha ennek nem tesz eleget az Úr
| 11:04 | Azért a cigányok is fontosak |
Mielőtt az alkotmányozási angyal átszállna az ülésterem felett, a napirendi felszólalások előtt a kormánypárti szemmel kellően "nem konstruktív" LMP még elmondja, hogy a Fidesz és a KDNP éppen most szünteti be az alkotmányosságot. Vona Gábort pedig egyáltalán nem hatja meg az alaptörvény kodifikációs aktusa, inkább a közbizonytalanságról beszél (értsd: valószínűleg cigánybűnözésről szónokolva épít pártimázst).
| 11:02 | Az alaptörvény magánya |
Semmi rendkívülivel nem szolgálnak ma a képviselők, mindössze egy alkotmánytervezet végére teszik ki a pontot, és emelik Magyarország alaptörvényévé - persze kizárólag a Fidesz és a KDNP képviselői, akik 53 százalékos választási győzelmet arattak.
atv.hu / Nagy B. György

