A vörösiszap-katasztrófa Magyarország és a régió legnagyobb környezeti krízise – a gátszakadás nyomán kiömlött zagy Devecsert, Kolontárt, Somlóvásárhelyt, Somlójenőt, Tüskevárt, Apácatornát és Kisberzsenyt érte el, beszennyezte a Torna-patak és a Marcal folyó völgyét is beszennyezte, illetve eljutott a Rábáig, illetve beköszönt a Dunába is. A kiömlött iszap és lúgos zagy összesen mintegy 1000 hektárnyi területet szennyezett el, a kijutott szennyezőanyag mennyisége 0,9-1 millió köbméter. A katasztrófa következtében 10 ember halt meg, és mintegy 150-en szenvedtek súlyosabb vagy könnyebb sérüléseket az elöntött településeken élők, illetve a mentésben részt vevők közül.

Erőművi gipsszel még sehol

A gátszakadás rendkívül erős, a katasztrófavédelmi tervben vázoltnál pusztítóbb hatása a X-es kazettában tárolt zagy túlságosan nagy víztartalmával magyarázható, illetve kémiai szempontból a kiömlött folyadék magas, a 13-as pH-értéket megközelítő lúgosságával függ össze. Egészségügyi és környezeti problémát jelent ugyanakkor a szennyezőanyagban lévő fémek (arzén, higany stb.) viszonylag magas koncentrációja is. Az alumínium előállításában a világon a legelterjedtebb Bayer technológia alkalmazása során gyakorlatilag mindenhol képződik vörösiszap, amit többnyire a tengerbe, vagy gátakkal körülhatárolt tározókba raknak le, és ártalmatlanítanak. A nemzetközi tendenciák mindenestre a kevésbé kockázatos száraz lerakás irányába mutatnak (a gyártás leállításáig Mosonmagyaróváron is száraz technológia működött). Ám az Ajkán most – átmenetileg – bevezetni szándékozott, erőművi gipsz bekeverését is tartalmazó száraz technológiát a világ más pontjain üzemszerűen eddig nem alkalmazták.

Döcögő információk

A példátlan balesetet követően a hatóságok gyorsan és határozottan, de nem mindig hatékonyan léptek fel - a hatékonyságot többek között az információhiány hátráltatta (nem volt ismert a vörösiszap összetétele, kémhatása, a mentesítésre használandó anyagok listája, stb.). Továbbá akadozott a kommunikáció (a legfontosabb környezet-egészségügyi tudnivalókat többnapos késéssel és pontatlanul adták közre), így az érintettek napokon át egymásnak ellentmondó információk nyomán kényszerültek az egész életükre kiható döntéseket hozni.

Króm, higany, ólom, arzén

A vörösiszapban a talaj- és ivóvíz-határértékek többszöröse, illetve a már nem hatályos intézkedési határértéket időnként meghaladó szennyezettség volt mérhető króm, higany, ólom és nikkel esetében. A száraz vörösiszapban mért arzénkoncentráció szintén meghaladta a talajra és a szennyvíziszapra megadott határértékeket. Az állami hatóságok és intézmények pedig az első napokban évtizedekkel korábbi mérési eredményekre hivatkozva nyilatkozták azt, hogy a vörösiszap összetétele nem jelent komoly egészségügyi és környezeti veszélyt. Pedig már az első MTA-mérések tisztázták azt, ami a környezetvédelmi hatóság számára éveken át nem volt nyilvánvaló: a „különböző helyekről vett minta elemzése alapján a tározóból kifolyt anyag pH-ja 11-14 között változik. Ennek alapján a vörösiszap a környezetre veszélyes anyagnak tekintendő”. A kárelhárítás első hetében a lakosság nem kapott tényszerű tájékoztatást a szennyezés esetleges radioaktív hatásáról, illetve a levegő porszennyezésének egészségügyi következményeiről. A talajszennyezés hosszú távú környezeti hatásairól, a növénytermesztéssel kapcsolatos következményeiről az érintett lakosságot 2011 februárjáig nem informálták.

Mindenki hibázott

A Kolontár-jelentés talán legfontosabb megállapítása, hogy a balesetet szenvedett vörösiszap-tározó engedélyezésében és ellenőrzésében részt vevő összes hazai hatóság hibázott. A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség elfogadta a lerakott anyag nem veszélyes hulladékként történő besorolását, és ezzel lényegesen enyhítette a lerakásra, illetve annak ellenőrzésére vonatkozó követelményeket. A hatóságok befogadták a MAL Zrt. megalapozatlan katasztrófa-elhárítási tervét. A Felügyelőség elmulasztotta a területileg illetékes bányakapitányság bevonását az engedélyezési folyamatba.

Gátszakadással senki

Továbbá Ajka város jegyzője megtiltotta ugyan, hogy a lerakóra veszélyes hulladék kerüljön, de nem lépett fel az ellen, hogy a területen de facto veszélyeshulladék-elhelyezés történik. Bár a bányászati hulladék lerakásának engedélyezése 2008-tól a bányafelügyelet hatásköre, a területileg illetékes bányakapitányság nem ellenőrizte a lerakásra szolgáló építmény műszaki megfelelőségét, és nem kényszerítette ki az elérhető legjobb technológia alkalmazását a lerakást illetően (száraz technológiára történő átállás). A privatizációs szerződés megkötésekor nem vették figyelembe a különböző környezetvédelmi rendszerek előírásait, és azok teljesítését a környezetvédelmi és építésügyi hatóságok a későbbiekben sem kényszerítették ki teljes körűen. És ami a legfontosabb: egyetlen érintett hatóság sem foglalkozott érdemben a gátszakadás kockázatával.

Ha veszélyes, másképp alakul

Márpedig a baleset bekövetkeztében igenis döntő szerepet játszott, hogy a vörösiszapot nem veszélyes hulladékként kezelték, ennek lerakását ugyanis szigorúbb feltételekhez kötik a hatóságok, tárolását rendszeresen ellenőrzik, így az alaposabb eljárás fényt deríthetett volna a lerakó műszaki kockázataira, illetve a katasztrófaterv hiányosságaira.

Cégvétségek

Ami a lerakót üzemeltető vállalat felelősségét illeti: egyrészt akkor hibázott, amikor egységes környezethasználati engedély kérelmezésekor a lerakott anyagot a nem veszélyes kategóriába sorolta, másrészt akkor vétett, amikor késve és részlegesen teljesítette a privatizációs szerződésben vállalt környezetvédelmi előírásokat. Ugyancsak a vállalat részleges felelőssége, hogy nem történt meg a száraz technológiára való átállás. Egyelőre nyitott kérdés, de helyi beszámolók arra is utalnak, hogy a cég a katasztrófát megelőző hetekben már felfigyelhetett a tározó állékonysági problémáira (augusztus-szeptember folyamán a X. kazetta falának megerősítése zajlott a helyi lakosság beszámolói szerint), erről ugyanakkor egyetlen hivatalos szervet sem tájékoztatott.

Jogi lyukak

Az viszont már a jogalkotó felelőssége, hogy Magyarország nem emelte át a vonatkozó uniós szabályozást, pedig az minimum évenkénti monitoring kötelezettséget ró az üzemeltetőre, min az építmény, mind a hulladék állapotára vonatkozóan. Szintén hibádzik az a jogszabály, ami ugyan a környezethasználattal okozott kárért a károkozó fokozott felelősséggel tartozik, ám hiába írja egy 1995-ös jogszabály, hogy a veszélyes üzemeknek biztosítékadási kötelezettségük van, valamint céltartalékot kell képezniük – ez máig nem történt meg érdemben. (Azaz nem lehet megtéríttetni a kárt, mert nincs miből.)

Csak számlával igazolt

A kolontári vörösiszap-balesetet bekövetkezését azonban semmiképp nem lehet egyetlen konkrét okhoz kötni. A lehetséges okok és előzmények között mindenképpen meg kell említeni például a privatizáció körülményeit: az ajkai alumíniumgyárhoz a környezetvédelmi kötelezettségekre való tekintettel mélyen áron alul jutott a vevő, ugyanakkor ezeket a kötelezettségeket nem konkretizálták kellőképpen a szerződésben, és a végrehajtás ellenőrzése is hézagos volt, ráadásul a hatóságok többszöri halasztásra is lehetőséget adtak. A környezetvédelmi kárelhárításról ráadásul részletes dokumentáció sem készült, csupán számlával igazolt, de technikailag nem ellenőrzött teljesítéseknek van írásos nyoma. Ráadásul az X. tároló engedélyezésekor már voltak lényegesen biztonságosabb száraz eljárások, ezeket azonban a hatóságok nem forszírozták.)

Évente egy centiméter

És összességében is hatósági káosz volt - a katasztrófa után bírósági ítélettel kellett tisztázni, hogy melyik hatóság feladata lett volna a tározónál a gátépítés engedélyezése és az építmény statikai ellenőrzése. Emlékeztetőül: műholdfelvételek tanúsága szerint a gát helyenként 1 cm/év sebességgel süllyedt, és emiatt a legnagyobb, úgynevezett nyírófeszültség épp a gátszakadás által érintett szakaszon alakult ki. Ugyanakkor ezeket a folyamatosan rendelkezésre álló műholdképeket nem vették igénybe a gát statikai ellenőrzéséhez, és az építmény állékonyságát más módon sem monitorozták.

Kevesebb lesz

Az ajkai vörösiszap-katasztrófa jellegénél és méreteinél fogva is egyedülálló. A hasonló ipari balesetek tanulságai azonban részben így is érvényesek: a kárelhárítás költségei az esetek többségében az államra maradnak, a balesetekért felelős cégek kisebb-nagyobb mértékben szinte mindig kihátrálnak a folyamatból. Így viszont a kártérítés kérdése csak hosszú távon, az eredeti ígéreteknél lényegesen szűkebb körben és mértékben rendezhető.