A legfőbb érték az ember, főleg ha gyerek – legalábbis a jelenlegi kormányzat szemében. E szemlélet legmarkánsabban a gyermekek után igénybe vehető adókedvezményben jelenik meg, de a csemeték után számos más esetben is segítségért folyamodhatnak a szülők, például a gyerekszámra hivatkozva kérhetnek közüzemi támogatást. A kérdés, hogy ilyen esetekben mennyire érdemi, illetve mennyire látszat segítséget nyújt az állam. Az atv.hu úgy találta, hogy a közüzemi dotáció gyakran leginkább jelképes.
Itt van például az az ügy, amikor egy zalaegerszegi família ügyét bírálta el a Magyar Államkincstár. A szervezet nem vitatta a család jogosultságát, rövid úton megállapította, hogy a família 2011-re nagycsaládos kedvezményre jogosult. A dotáció összegét az államkincstár állapította meg, a támogatási képlet egyik meghatározó eleme a fogyasztás és a gyerekszám volt: a család ez esetben három csemetével büszkélkedhetett.
Így a támogatás összességében 3513 forintra kerekedett – mégpedig évente, ez azt jelenti, hogy a gázkompenzáció havonta 292,75 forintra rúg. Gyerekre lebontva pedig úgy fest a helyzet, hogy egy apróság 1171 „gázforintot” ér egy évben, azaz havonta 97,58 forint kedvezményt kap csemeténként a család. És annak okán, nehogy valaki közpénzen és a gyermekein akarjon kaszálni, a támogatást megítélő határozatban az államkincstár azt is rögzíti, hogy az illetékes igazgatóság a „jogosultság fennállásának feltételeire vonatkozóan ellenőrzést végezhet”.

