A Központi Nyomozó Főügyészség Vida József ügyész által szerdán ismertetett vádirata szerint Szilvásy György ellen folytatólagosan, hivatalos személyként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés bűntette, Tóth Károly ellen pedig hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés miatt emeltek vádat. Dávid Ibolyát kényszerítés bűntettével, valamint kétrendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolják. Herényi Károly ellen személyes adattal visszaélés vétsége a vád.

A vádirat szerint Szilvásy György miniszterként jogosulatlanul sokszorosíttatta és adta át az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének két fideszes politikussal, Demeter Ervinnel és Kövér Lászlóval folytatott telefonbeszélgetéseinek szövegét, illetve hanganyagát. Tóth Károly a vád szerint a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként hatáskörét túllépve bírta rá a minisztert arra, hogy tájékoztatást adjon a bizottság tagjainak. A vád szerint a titkos információgyűjtésből származó bűnügyi személyes adatok jogtalan kezelése az akkori ellenzéki fideszes politikusok lejáratását célozta. A vád szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly egy CD-n rögzített telefonbeszélgetések szövegét felhasználva arra próbálták rávenni Almássy Kornélt, hogy lépjen vissza az MDF elnökjelöltségétől. Ez a próbálkozásuk először nem hozott eredményt, mert Almássy még Dávid Ibolya tervezett tájékoztatója előtt sajtótájékoztatót tartott, melyen bejelentette, hogy megzsarolták. Azután azonban, hogy Dávid Ibolya további hangfelvételek nyilvánosságra hozatalát is kilátásba helyezte, Almássy Kornél úgy döntött, teljesíti a Dávid által megjelölt feltételeket, lemondott elnökjelöltségéről, alelnöki posztjáról és kilépett az MDF-ből. A vád hangsúlyozza, mindez rendkívül hátrányosan érintette Almássy Kornél politikai pályafutását, társadalmi megítélését.

Szilvásy György a szerdai tárgyaláson kifogásolta, hogy az ügyészség szerinte tényként kezeli a fideszes politikusok állításait. A volt MSZP-s miniszter hangsúlyozta, hogy csak a törvényben előírt kötelességeinek tett eleget, kizárólag a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének tájékoztatása alapján informálta az országgyűlési képviselőket, ahogy fogalmazott, "azon nem terjeszkedtem túl".

Tóth Károly, akinek nincs védője, mert úgymond annyira bízik az igazában, azt mondta a bíróságon, hogy mindent országgyűlési képviselőként, bizottsági alelnökként tett és nem követett el bűncselekményt. A tárgyalást csütörtökön Dávid Ibolya és Herényi Károly korábbi írásba foglalt vallomásainak ismertetésével folytatja Vasvári Csaba bíró a PKKB-n.