Szabó János egy nemzetközi szállítmányozási cégnél úgy próbált előnyhöz jutni, hogy azt állította: a cég 4 dolgozója drogcsempész. Ő viszont befolyását latba vetve el tudja tusolni az ügyet. Cserébe azt kérte, hogy a szállítmányozási cég rúgja ki azt a négy dolgozót és kössön szerződést egy általa ajánlott biztonsági céggel. Szabó János az utolsó szó jogán azt mondta, hogy koncepciós per zajlik ellene, mely mögött a Nemzeti Nyomozóiroda áll. „A saját megtett lépéseim felelősségét csak addig vállalhatom fel száz százalékban, ameddig az NNI ügykreálása meg nem kezdődött. Ezt követően az NNI koncepciós eljárása dominálta a történéseket”- magyarázta a volt rektor.

A bíró szerint a bizonyítékok alátámasztják a befolyással való üzérkedést és a több rendbeli rágalmazást. Ezért a bíróság halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől való eltiltásra ítélte Szabó Jánost. A volt rektor ügyvédje szerint eltúlzott az ítélet, ráadásul az eljárásban is voltak hibák, ezért fellebbeznek. „A fellebbezés iránya részbeni megalapozatlanság a felmentés érdekében, eljárási szabálysértés és enyhítés”- magyarázta Zamecsnik Péter. A bíróság egyébként az ügy két másik vádlottját is elítélte, egyik a szállítmányozási cég középvezetője volt, másiknak pedig a biztonsági cégben volt érdekeltsége.