Az utóbbi időben csökkent a fővárosi művész mozik látogatottsága, évente félmillióan mennek el a budapesti art mozikba. Így vendégek még csak-csak vannak, de pénz már nem nagyon. A Fővárosi Közgyűlés ugyan nemrég 70 millió forintot szavazott meg nekik, azt mondják: ez csak levegővételre elég, másra nem. „Nagyon nehezen tartanak ki a mozik. Van olyan, amelyiknek csak egy-két hónap van hátra, ha nem kapják meg ezeket a pénzeket, vannak olyanok, amik jobban működnek, és az év végéig ki tudják húzni”- magyarázta Pataki Ágnes, a Budapesti Art mozi Egyesület elnöke.

De a tavalyi első negyedév óta elmaradt normatív támogatáshoz sem jutottak még hozzá. Most azt mondják, hogy csak akkor tudnak talpon maradni, ha ezeket a pénzeket megkapnák – különben végleg leáll a vetítő gép. Ezért azt javasolják, hogy az állam, és az önkormányzatok egy-egy harmad részben támogassák a művész mozikat, a fennmaradó részt pedig ők ki tudnák termelni. Szerintük ez lenne a legjobb megoldás. „Ebben lenne a jövő, de ehhez kell az állam, és a főváros támogatása, anélkül biztos, hogy bezárásra kényszerül ez a műfaj, és akkor nem marad más, csak a multiplex mozik világa”- vélekedett Garancsi Ágnes, a Kino Mozi vezetője.

A helyzetüket ráadásul az is nehezíti, hogy drágák a jogdíjak is, amiket a különböző európai filmek után kell kifizetniük.