A polgármester 2006 óta irányítja a falut, de míg az előző ciklusban függetlenként, addig tavaly a Fidesz színeiben nyerte meg a választásokat. A helyi képviselőcsoport szerint azóta nem lehet együtt dolgozni Szabó Ádám fideszes polgármesterrel. „Egyetlen fogadóórát nem tartott, talán egyet tartott, bejött fél óráig, hivatali munkaidőben nem jár be a hivatalba, hivatalos papírokat tulajdonít el az irodából, amiről feljegyzések is vannak, olyan törvénytelenséget is elkövetett, hogy a vagyonnyilatkozatát időben nem adta le” – mondta el Tóbi János, kerekharaszti független képviselő.
A képviselők szerint Szabó Ádám több alkalommal is bántalmazta őket, amikor a közügyek felől érdeklődtek. „A női mivoltomat minősítette, visszakérdeztem és bal kézzel adtam neki egy pofont, hogy szégyelld magad, ilyenre vagy képes, majd ő is adott nekem egy pofont, holott ő úgy nyilatkozik, hogy senkit sem ütött meg, erre négy tanú van” – állítja Vicián Csabáné, aki szintén független képviselő Kerekharaszton.
A képviselők szerint a polgármester nemcsak a függetlenekkel, de saját párttársával sem tud együtt dolgozni. A fideszes Kevés Jánost is többször bántalmazta Szabó Ádám. „Itt a hivatal előtt, a közmunkások előtt rám támadt, fojtogatott, utána próbáltam behívni a hivatal épületébe, hogy beszéljük meg a dolgot, de bent is nekem esett, rugdosott” – emlékezett vissza Kevés János Csaba fideszes képviselő. A polgármester szerint azonban ennek épp az ellenkezője történt. Szabó Ádám itt éppen azokat a képeket mutatja, amelyek aznap készültek, amikor állítása szerint Kevés János őt rugdosta meg. Szabó Ádám állítása szerint az is előfordult, hogy Vicián Csabáné férje inzultálta. „Bejön a férje. Lehord az utolsó mindennek a fogadóórán, megpofoz, leköp, és akkor én verekedek velük” – állította Szabó Ádám.
A polgármester úgy látja, el akarják lehetetleníteni a munkáját, de ő nem mond le, mert nem akarja cserben hagyni a szavazóit. Szabó Ádám azt mondja: ha el akarják távolítani, oszlassák fel a közgyűlést, és akkor előrehozott választások lesznek.
atv.hu

