„Fel kell rá készülnünk, hogy ezek a tárgyalások nem a szánk íze szerint fognak alakulni, fel kell rá készülnünk, hogy Gyurit letöltendő büntetésre fogják ítélni”, jósolt sötét jövőt Incze Béla, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökségi tagja egy esztergomi gyűlésen, a politikai terrorizmus vádjával bíróság elé állított Budaházy György perének tárgyalási napján. (Előtte azon lamentált, hogy 2011-ben bizony még mindig vannak politikai foglyok, és hogy eshet az meg, hogy most 12 nemzeti érzületű embert terrorizmussal vádolnak. Aztán Incze arra jutott, hogy a Sukoró ügy kirobbantásával lépett a hatalmasok orrára Budaházy.)

Mindenesetre ha Budaházyt lecsukják, az azt jelzi, hogy a nemzeti érzelműeknek nincs hova hátrálniuk, harcmodort kell váltani. Az új működési mód pedig Incze szerint az, ahogy a II. világháború végén megalakuló werewolf egységek működtek – kvázi népi terrorszervezetként, melyek működésének köszönhetően a Harmadik Birodalom legyőzői a háború vége után másfél évtizeddel sem tudhatták, hogy hol robban fel egy bomba, mikor szorítanak kést a nyakukhoz.

De hogy ne csak távolba kiáltott szavak legyenek, Incze Béla arra kérte az egybegyűlteket, mindenki kezdjen küzdő-vagy önvédelmi sportokra járni, ismerkedjen meg a számukra hozzáférhető fegyverekkel, mert lehet, hogy eljön az az idő, amikor mindenki elmegy a munkába reggel, aztán este felrobbant valamit. „Ki tudja”, morfondírozott Incze, majd sietve hozzátette, hogy ő nem akar senkit semmire buzdítani, hiszen Budaházyt is ezért sikerült elkapni, ő mindössze felveti a lehetőséget, hiszen miért ne az ő oldalukra dőljön el az ország sorsa a későbbiekben.

Aztán zárásképpen Zagyva György Gyulát mentette ki, mivel Zagyva egy Szeged melletti tanyán egy hete születésnapot ünnepelt baráti társasággal, ám a cigányok feljelentették őket, úgyhogy Gyula a tüntetés idején éppen a csongrádi rendőrséggel találkozott. A tüntetésről való távolmaradás igazolására pedig azért volt szükség, mivel Zagyva a HVIM tiszteletbeli elnöke és a Jobbik országgyűlési képviselője. A HVIM pedig jelentős súlya van a Jobbikon belül.