Visszavonja a távhőt termelő erőművek támogatására vonatkozó módosító javaslatát a Fidesz frakcióvezetője a hétfői parlamenti ülés előtt - értesült a Magyar Nemzet. A parlament hétfőn szavaz ugyan az energetikai tárgyú törvényekhez benyújtott módosító indítványokról, de a lap úgy tudja, hogy azok között nem szerepel majd Lázár János sok vitát kiváltott beadványa. Lázár János a kötelező átvételi támogatás (kát) mértékét faragta volna le idén 25 százalékkal, jövőre pedig 35 százalékkal a tavalyi szinthez képest. Ez elsősorban a távhőellátásban részt vevő kapcsolt - vagyis hőt és áramot vegyesen termelő - erőműveket érintette volna. Emiatt nagymértékben drágult volna több településen a távfűtés - idézi fel a lap.
A Magyar Nemzet információi szerint a kötelező átvételi rendszer átalakítására vonatkozó javaslatra még legalább két hónapot várni kell, mert a kormány az iparági szereplőkkel is egyeztet a témában. A távhő hatósági árának bevezetése viszont napirenden lesz hétfőn a parlamentben, és a képviselők valószínűleg el is fogadják az erről szóló előterjesztést.

