A javaslat értelmében a közterület-felügyelők is bírságolhatnák a szabályszegőket. A parlament honlapjára hétfőn felkerült módosító javaslat kimondaná, hogy a helyi önkormányzat rendeletben a játszótereken, aluljárókon és megállókon túl is nemdohányzónak nyilváníthat közterületet. A dohányzási korlátozások betartását a közterület-felügyelet is ellenőrizheti, és a tiltás megszegőjét helyszíni bírsággal sújthatja. Az így befolyt bírság az önkormányzat bevétele lenne.

Az indítvány indokolása kutatásokra hivatkozva kitér arra, hogy minden száz emberből egy a passzív dohányzás miatt hal meg, világszerte évente több mint 600 ezren esnek áldozatául a dohányosok szokásának, közülük 165 ezer gyerek.

Az ügy előzménye, hogy Vujity Tvrtko műsorában szerepelt Heintz Tamás fideszes képviselőm akit a műsorvezető arról faggatott, hogy az éppen készülő szigorú dohányellenes törvénybe miért nem emelnek be egy olyan passzust, aminek értelmében az autóban sem lehetne dohányozni, amennyiben kiskorú gyerek is utazik. Heintz Tamás – miután megjegyezte, hogy majdnem minden tizedik óvodás egy doboz cigit pöfékel el passzív dohányosként – lelkesen le is csapott az ötletre.

atv.hu / MTI