Hétfőn még biztosan nem főznek abban a 18 Pest megyei középiskolában, ahol a közétkeztetést ellátó cég a megye jelentős tartozása miatt múlt csütörtökön felfüggesztette a menzák működését. A tárgyalások jelenleg is folynak.
   
Kérfalusi Attila, a HunGast Kft. ügyvezetője hétfő délelőtt az MTI-nek elmondta: mivel a folyamatos egyeztetések ellenére sem kaptak eddig garanciát arra, hogy pár napon belül hozzájutnak a januári étkeztetés ellenértékéül szolgáló 154 millió forinthoz, egyelőre zárva tartják az érintett konyhákat, vagyis hétfőn sem főznek 18 közoktatási intézményben.

A Pest megyei önkormányzat sajtófőnöke, Ambrus András hétfőn délután azt közölte, hogy
átmeneti, eseti alapon megrendelt szolgáltatásoknak köszönhetően a 18érintett intézményből 15-ben teljes körűen, egy iskolában (a ráckevei Ady Endre Gimnáziumban) részlegesen megoldott a melegétkeztetés. Szentendrén, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanuló diákok hideg élelmet kapnak, a monori József Attila Gimnáziumban tanuló diákok nem részesülnek szervezett közétkeztetésben.