Bokros Lajos cáfolja, hogy ő bármilyen nyilatkozatot is aláírt volna, amelyben vállalta, hogy visszalép európai parlamenti mandátumától, ha ezt az MDF kéri, írja a Népszabadság. Az ügy előzménye, hogy Makay Zsolt MDF-elnök február 19-én bejelentette: a párt országos választmányának több mint nyolcvan százaléka szerint Bokros Lajos méltatlan az európai parlamenti munkára, ezért arra kérték, március elsejével adja vissza a mandátumát, ellenkező esetben „feliratkozik a mandátumtolvajok hosszú listájára. Bokros szerint viszont az MDF-et és őt megtisztelő választók elárulása lenne, ha feladná azon törekvését, hogy a valódi szabadelvű-konzervatív alternatívát képviselje az Európai Parlamentben és a hazai közvélemény előtt.
Feleltképpen Viniczai Tibor, az MDF alelnöke vasárnap újságíróknak bemutatott egy olyan nyilatkozatot, amelyet Bokros Lajos aláírt, és Viniczai szerint ezzel vállalta a párt alapszabályában foglaltakat, miszerint ha őt az MDF visszalépésre kéri az EP-képviselőségétől, azt megteszi. A politikus közölte: jogászokkal még folynak az egyeztetések, azonban szavai szerint az erkölcsi kérdés Bokros Lajos számára, hogy a magyar közéletben továbbra is egy hiteles politikus képét akarja mutatni magáról vagy sem.
Bokros Lajos titkársága Viniczai Tibor állításaira úgy reagált, az európai parlamenti választások előtt, pontosan két évvel ezelőtt aláírt nyilatkozatukban az MDF képviselő-jelöltjei azt vállalták, hogy a későbbiekben aláírnak egy újabb nyilatkozatot, amelyben alávetik magukat a visszalépésre vonatkozó esetleges felkérésnek. Ez utóbbi dokumentum azonban nem született meg, mert az MDF vezetői és az általuk megkérdezett jogászok megállapították, hogy egy ilyen nyilatkozat ellentétes lenne egyrészt a képviselők jogállásáról szóló törvénnyel, ami a szabad mandátum elvét rögzíti, másrészt az alkotmánnyal is.
A Népszabadság által megkérdezett választási szakértők azt mondták, a választójogi törvények szerint a parlamenti, európai parlamenti, önkormányzati képviselőknek, a polgármestereknek szabad mandátumuk van, tehát megválasztásuk után nem kötelesek „szót fogadni" pártjuknak, tehát nem kell pártjuk utasítása alapján szavazni, kérésre, felszólításra sem kötelesek mandátumukat visszaadni.
nol.hu

