A magyar cégeket érzékenyen érinti a líbiai politikai válság. A Vegyépszer például 2010 tavaszán nyert el egy 80 milliárd forintos közműberuházást: 600 km csatorna- és 450 km vízvezetéket fektetnek le, de építenek járdát és a közvilágítást is fejlesztik. „Az elmúlt héten hoztunk haza 7 kollégát, hétfőn érkezett haza 9. Líbiai munkatársak vannak kint. Várjuk a helyzet normalizálódását. Ez a tervezési időszak január elejétől 11 hónap, a kivitelezés pedig 40 hó”- nyilatkozta Németh Imre, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. vezérigazgató-helyettese. A Líbiába irányuló magyar export a KSH adatai szerint 4-5 milliárd forint – ez a mennyiség fele a tunéziai, és hetede az egyiptomi exportnak.
A Külügyminisztérium szóvivője is megerősítette Híradónknak, hogy hétfőn hazaérkezett az a mintegy tucat munkavállaló, akik egy magyar cégnél dolgoztak - de már nem tudtak biztonságos körülmények között munkát végezni. Összesen mintegy 100 magyar állampolgár volt kint Líbiában, mondta Pataki Eszter, aki internetes pletykának minősítette azt a "líbiai gondolkodó" néven közölt információt, hogy a tripoli magyar követség tetejéről a tiltakozó civilek közé lőttek volna hétfő este.
Eközben az olasz partokra két hét alatt 5000 tunéziai menekült érkezett. A helyiek tartanak a líbiai hullámtól, attól, hogy Kadhafi kinyitja a határokat.
Líbia az Afrikából Európába tartó migráció gyűjtőpontja. 2009-ben Kadhafi megállapodott az olaszokkal, hogy az európai ország határőrei automatikusan visszanyomják a lélekvesztőkön érkező főleg afrikai menekülteket Líbiába. Líbia egyébként még a válság kirobbanása előtt felszólította az ENSZ menekültügyi főbiztosát, hogy hagyja el az országot.

