Morvai Krisztina, a Jobbik éles hangú politikusa Budaházy György indokolatlan fogvatartása után most a méhekért emelte fel a szavát.

Méhészekkel konzultált

Az európai parlamenti politikus egy szombati rendezvényen fejtette ki véleményét a magyar méhészet jövőjéről. A Szekszárdon megrendezett 7. Tavaszváró Méhésznapon Morvai, mint az EP Mezőgazdasági Bizottságának tagja, beszámolt róla, milyen közös uniós sikereket értek el az utóbbi időben, írja a barikad.hu. Pár hónappal ezelőtt ugyanis a jobbikos képviselő azzal a kéréssel fordult a magyar méhészekhez, hogy osszák meg vele tapasztalataikat, illetve tegyenek javaslatokat arra, miként tudná az ágazatot leghatékonyabban képviselni az EU-ban. Morvai mintegy 27 módosító javaslatot nyújtott be a KAP (Közös Agrárpolitika) reformjával kapcsolatban.

Stratégiai fontosságú a méhészet

„A méhészet stratégiai fontosságú ágazat, tekintettel azokra a közérdekű és környezeti szolgáltatásokra, amelyeket a méhészek a társadalomnak nyújtanak. Ez a tevékenység kitűnő példája a „zöld foglalkoztatásnak”, valamint a fenntartható termelési modellnek a vidéki térségekben”, mondta a Jobbik korábbi köztársasági elnök-jelöltje.

Beporzás mindenek felett

Morvai felhívta a figyelmet a beporzás jelentőségére is, ahogy fogalmazott, a mezőgazdaságnak elemi érdeke a méhek, mint beporzók megtartása, azonban a beporzást végző rovarok száma riasztó csökkenésnek indult. Európában a növényfajok 84 százaléka és az élelmiszer-termelés 76 százaléka a méhek általi beporzástól függ, aminek a gazdasági értéke lényegesen meghaladja a termelt méz értékét – hangsúlyozta. Annak érdekében, hogy a méhészek ezen közhasznú tevékenységét honorálják, Morvai Krisztina módosító javaslatot nyújtott be, melynek lényege: az önkormányzatok az önkormányzati területen történő beporzásért fizessenek bizonyos összeget a méhészeknek.

Terror alatt a magyar méhészek  

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a fiatalokat valamilyen módon vonzani kellene a pályára, hiszen a szakma elöregedőben van. „Sokan panaszkodtak, hogy a felvásárlók terrorban tartják a méhészeket” – mondta Morvai, majd hozzátette: fillérekért vásárolják fel a mézet és keverik össze a 3. országbeli mézzel. „Meg kell védeni a magyar gazdákat a totális kiszolgáltatottságtól”- vélekedett Morvai.