A Fidesz frakcióvezetője szerint ha április 15-ig nem találnak más megoldást, fenn kell tartani a kilakoltatási moratóriumot. A frakcióülésen persze távlati tervekről is volt szó: Szijjártó Péter a miniszterelnök világossá tette, hogy küzdelmes év lesz Magyarország számára 2011. Így arra kérte a képviselőket, legyenek elérhetők a választók számára.
Ami a stratégiát illeti: 10 napon belül az ország átszervezésével kapcsolatos javaslatokat tesz le a kormány a frakciónak, ezek az oktatás, az egészségügy, a közmunka, a munkahelyteremtés és a segélyezés kérdéseit érintik, és e témakörökről a javaslatok kidolgozása után indulhat is a nemzeti konzultáció.
Lázár János szerint az embereket a Fidesz három területen szeretné megvédeni a következő 6 hónapban – és mindegyik témakörre külön bizottságot alakít. Az első Rogán Antal vezetésével a jövedelemadó egy kulcsossá válásával bekövetkező negatív hatásokat elemzi. A második a közszolgáltató cégek áremeléseit vizsgálja, a harmadik pedig a banki hitelezés gyakorlatát – hogy a közszolgáltatók és a bankok az őket sújtó adókat ne háríthassák át a lakosságra.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Orbán Viktor megígérte, hogy azonnal felülvizsgálják a decemberben kialakított áramtámogatási rendszert, mert szerinte nem járható, hogy az emberek 4 forinttal fizetnek többet kw-tonként t és a távhő díja is emelkedik. „Ennek az aránytalan, áttekinthetetlen, a személyes véleményem szerint becstelen, a korábbi évek korrupciójára utaló, multiérdekeket szolgáló rendszernek is kitűzzük a felülvizsgálatát”, ígérte Lázár János.
Hétfőn a parlamentben Orbán Viktor vázolja a következő fél év átalakítási terveit. A rövidtávú gazdasági döntésekről, az államadósság csökkentéséről, a hitelképesség növeléséről még februárban döntést hozhat a kormány, majd április 18-áig új alkotmány születik, és a társadalmi gazdasági viszonyokat, így az egészségügy és az oktatás átalakításáról csak azután kezd tárgyalni a kormány, szeptemberben pedig döntést hozhat az országgyűlés.
atv.hu

